Globális exportközpontot hoz létre a Mars Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft. Csongrád-Bokroson. Az évente több mint 60 milliárd forint árbevételű vállalat közel 15 milliárd forint értékű beruházással bővíti magyarországi kisállateledel-gyárát 

– mondta a VG-nek Szabó Gábor, a vállalat gyárigazgatója. Bár a telephelyen gyártott termékek nagyjából 85 százalékát már most is 

több mint 55 országba exportálják – beleértve Nyugat- és Kelet-Európát, Ausztráliát, Afrikát és Latin-Amerikát –,  a fejlesztésnek köszönhetően az tovább bővül.

Fotó: Mars

Az idén ősszel induló beruházás várhatóan 2022 végére készül el, aminek eredményeképpen 120 új munkatárssal bővítik a már most ezerfős csapatot. 

A világ egyik legnagyobb édesség- és kisállateledel-előállító vállalata a fejlesztéssel elsősorban a meglévő termékportfóliót, 

köztük a Dentastix, Rodeo és Jumbo márka termelési kapacitását növeli, de a technológiai beruházásnak köszönhetően lehetőség nyílik majd új termékek bevezetésére is – tette hozzá a gyárigazgató. 

Szabó Gábor az elmúlt időszak alapanyagár-emelkedésével kapcsolatban megjegyezte, ezt az iparágat is érinti a folyamatos drágulás és az A többletköltségeket elsősorban a belső folyamatok optimalizálásával csökkentették.

A több mint kétszáz magyar beszállítóval együttműködő vállalat a telephelyen megújuló villamosenergiát használ, emellett a beruházásnak köszönhetően környezetbarát alternatív alap- és csomagolóanyagokat fejlesztenek ki, és a felhasznált csomagolóanyag mennyiségét is csökkentik. A termékekhez pedig olyan új alapanyagokat használnak fel egyre szélesebb körben, amelyek alternatív protein- és szénhidrátforrásnak számítanak a kisállateledel-piacon. 

Az állateledel-gyártás a második legsikeresebb iparág az agrárágazatban 

– mondta a VG-nek korábban Erdős Norbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár. Az összes magyar agrárexport 6,9 százaléka állateledel, ráadásul nagyon vonzó az állateledel-gyártásban dolgozni, hiszen a 33 élelmiszeripari ágazaton belül itt a második legmagasabb, 447 ezer forint a bruttó átlagfizetés.

A vállalat annak ellenére bővít, hogy tavaly 64,4 milliárd forintra csökkent a hollandiai bejegyzésű Wrigley B. V. tulajdonában lévő Mars Magyarország Kft. nettó árbevétele. A visszaesés az export- és a belföldi értékesítést is érintette, igaz, az utóbbi csupán 1,8 milliárd forintot tesz ki a nettó forgalomból. A cég adózott eredménye 3,3 milliárdról 2,4 milliárd forintra mérséklődött.