A következő napokban jelentősen nőhet az import- és az exportfuvarok díja, mert torlódások alakultak ki a nagyobb kínai repülőtereken, a vasúti szállítás lelassult, a helyzet hatása pedig ellenőrizhetetlen, a folytatás nem látható előre – figyelmezteti magyarországi ügyfeleit az Ekol Logistic Kft. Ráadásul – mint jelzi – partnereitől úgy tudja, hogy a helyzet romolhat a következő hetekben.

Fotó: Shutterstock

A cég néhány példát is hozott: a hosszadalmas rakodás miatti késések elkerülése érdekében egyre több teherszállító járatot törölnek a sanghaji Putung (Pudong) repülőtéren. 

A kínai repülőtereken az áru már most is 2-3 hete torlódik, a közeledő kínai főszezon pedig pluszterhet ró a légikikötők forgalmára. A légitársaságok a múlt héten 80, a mostani héten 50 százalékban törölték a járataikat, és szeptember első hetében is várhatók korlátozások.

Nagyban befolyásolja a helyzetet a kínai 7+7+7 karanténpolitika is, amely előírja, hogy a repülőtéri személyzet 7 napig dolgozhat, 7 napig karanténban kell tartózkodnia egy szállodában, majd 7 napig otthon köteles karanténban maradni. A Csengcsou Hszincseng (Zhengzhou Xinzheng)  Nemzetközi Repülőtér is kevesebb rakományt fogad be az elmúlt hetek nagymértékű elmaradása és a járványellenes intézkedések szigorítása miatt.

A vasúti teherszállítást a kazah és lengyel határon történő torlódás és ennek következményeként az egész transzszibériai vonalon kialakult csúszások nehezítik. Így az érintett eszközök és a konténerek nem jutnak vissza a megfelelő gyorsasággal Kínába, ahol emiatt a tavaszihoz hasonló, bár talán annál kisebb konténerhiány alakulhat ki.