Várhatóan 25 bázisponttal, 1,75 százalékra fogja emelni az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jövő kedden, hogy lassítsa a június óta tartó kamatemelési ciklus ütemét – írja a Reuters kutatására hivatkozva a Nasdaq.com. Eddig három egymást követő alkalommal 30 bázisponttal emelt a magyar jegybank.

Fotó: Kallus György / VG

A Reuters szeptember tizenharmadika és tizenötödike között huszonegy közgazdászt kérdezett. A kutatás szerint a jegybank várhatóan 25 bázisponttal fogja emelni az alapkamatot jövő kedden, amikor gazdasági előrejelzéseik negyedéves frissítését is közzéteszik. Ugyanakkor a döntés bizonytalansága miatt az elemzők négy lehetséges forgatókönyvet is valószínűsítettek: a 15, 20, 25 és 30 pontos emelést.

Az MNB-nek az alakulásáról szóló, múlt hetén közzétett elemzése szerint az éves összevetésben számított infláció 4,9 százalék volt, ami felülmúlta a várakozásokat és az MNB által meghatározott 2–4 százalékos céltartományt.

Virág Barnabás akkor azt mondta, meg fogják fékezni az árnövekedést, mert a megugrott infláció veszélyezteti a gazdaság helyreállítását. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke hozzátette, az MNB az elsők között szeretné elérni az árstabilitást.

A megkérdezett közgazdászok átlagosan 4,65 százalékra becsülték az idei inflációt, a jövő évit pedig 3,55-ra, vagyis mindkét érték esetében magasabbra, mint a Reuters múlt havi elemzésben.

Néhányuk azonban arra számít, hogy az árstabilitást veszélyeztető kockázatokkal, vagyis a tervezett minimálbér-emeléssel, az adó-visszatérítéssel és a hitelmoratórium meghosszabításával szembesülve az MNB ki fog tartani az agresszívabb emelés mellett.