A Startup Campus és a Hiventures három startup programot indított el idén júniusban azért, hogy korai fázisú innovatív vállalkozásoknak üzlet- és termékfejlesztést, mentorálást, valamint az induláshoz szükséges tőkebefektetésre való felkészítést biztosítsanak. A SportTech Startup Programba többek között sporttal, sportmenedzsmenttel és szurkolói élményfejlesztéssel kapcsolatos innovációk érkeztek. A képzés kiemelt partnere a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a SportTech Hungary Program, ami akár a következő lépcsőfok is lehet a legjobb startupok számára. A CheckINN Startup Programot a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kezdeményezésére, a CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny és a Startup Campus közösen indította el a turizmushoz kapcsolódó innovációk támogatásáért.

Fotó: Startup Campus

A Startup Campus University Program a győri Széchenyi István Egyetem támogatásával egyetemista jelentkezőkre fókuszált, akiknek az Adria Port Zrt. adta a 2021-es program kihívásait logisztika és tengeri áruszállítás területén. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a szabadalom, védjegy és szellemi tulajdon legfontosabb tudnivalóival segítette a programok résztvevőit.  

Az inkubációkra 98 csapat jelentkezett, közülük 5 projekt került be a döntőbe.

A képzés 10 hete alatt a csapatok az ötleteikből vagy prototípusaikból kiforrott üzleti tervet hoztak létre, a programot záró Demo Day-en pedig az a 2 projekt prezentálhatta ötletét a szakmai zsűri előtt, akiknek a termékük vagy szolgáltatásuk ez idő alatt leginkább megérett az első körös befektetésre. 

Az sPortal egy online sportszponzorációs platform fejlesztésével szerezte meg a Hiventures és Startup Campus közös, 20 millió forintos befektetési ajánlatát, amiből előbbi 15, utóbbi 5 millió forintot fektetne be.

A szolgáltatásuk segítségével egymásra találnak a sportpiac szereplői, többek között a sportszövetségek, sportegyesületek, klubok, sportolók és a sportesemények szervezői, illetve az őket támogató vagy támogatáson gondolkodó cégek, magánszemélyek. A UR Stars szintén elnyerte a szakmai zsűri bizalmát alkalmazásával, melynek célja, hogy az amatőr kluboknak, csapatoknak professzionálisabb megjelenést és könnyen kezelhető tartalom-előállító platformot adjon és mindezt monetizálhatóvá tegye. A Sport For Fun nem tudott szeptember 15-én pitchelni, az ő befektetésükről még zajlanak a tárgyalások.

A csapat egy interaktív, moduláris élményparkot hozott létre, amely garantált és digitálisan megosztható szurkolói szórakoztatást biztosít a sportesemények közönségének.  

A záró eseményen megrendezett kerekasztal-beszélgetés során Illés Fanni, kétszeres olimpiai bajnok paraúszó is megerősítette a programban is kiemelkedően szereplő sportinnovációk fontosságát. A rendezvényen bemutatkozott továbbá a Free Power, a vendéglátás és a turizmus piaci szereplőit célzó mobilapplikáció, ami a vendégek telefontöltési problémáinak megoldására powerbankok és töltőkábelek formájában ad megoldást. A Kontekt csapata is döntősként zárta az inkubációt, akiknek terméke egy időseknek szánt, hagyományos és okos televízióhoz csatlakoztatható hardverből és szoftverből álló készülék, mely elősegíti a videóhívás létrehozását szeretteinkkel egy gombnyomás egyszerűségével.