A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) őszintén bízik benne, hogy a kereskedelmi ágazatban egyetlen munkáltató sem fog kötelező védőoltást előírni a munkavállalói számára – reagált a legutóbbi kormányinfón elhangzottakra Karsai Zoltán, a KASZ elnöke.

Fotó: FOLDI D. ATTILA

„Ha valaki mégis így tenne, akkor ezzel párhuzamosan azt is írja elő, hogy vásárlóként se lehessen oltási igazolvány nélkül az üzlet területére lépni. Ha az egyik fél kockázatot jelent, akkor szerintünk a másik is” – tette hozzá a szakszervezet első embere.

Ismert, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget viselő miniszter csütörtökön arról beszélt, a munkaadók jogot kapnak arra, hogy a munkavállalás feltételeként előírják az oltási igazolványt

Emellett a közösségi közlekedésben november 1-jétől ismét kötelező maszkot viselni, az egészségügyi intézményekben látogatási tilalmat vezetnek be, a szociális intézetekben pedig az intézményvezetők rendelhetik el a látogatási tilalmat.