Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 426 500, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 283 600 forint volt, mindkettő 8,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bruttó keresetek a vállalkozások körében 7,2, a költségvetésben 10,7 százalékkal nőttek. 

A KSH kimutatása alapján a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 407 800 forintra becsülhető, ami 8,4 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. A bruttó kereset mediánértéke 348 100 forint volt, amely 8,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az év első nyolc hónapját figyelembe véve a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 428 700, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 439 400 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 285 100, a kedvezményeket is figyelembe véve 293 600 forintot ért el.

Fotó: NICK VEASEY / Getty Images

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8,4, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 441 300, a költségvetésben 403 300, a nonprofit szektorban 386 700 forintot ért el, ami 7,8, 9,6, illetve 10,1 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A KSH elemzése alapján egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések – köztük az orvosi béremelés, a bírák, ügyészek és a bölcsődei dolgozók illetményemelése – hatására a költségvetés bruttó átlagkereset-növekedése meghaladta a nemzetgazdasági átlag emelkedését.

A pénzügyi, biztosítási tevékenységi ágban volt a bruttó átlagkereset a legmagasabb (751 700 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (259 600). A teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiak esetében 467 200, a nőknél 392 300 forint volt, ez a férfiaknál 8,7, a nőknél 8,1 százalékos növekedést jelent egy év alatt.

A reálkereset 3,9 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 4,3 százalékos növekedése mellett. A bruttó kereset mediánértéke 343 800 forint volt, amely 9,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.