Egyre több turisztikai értelemben vett álomország és -sziget várja ismét a turistákat, ami jól látható az utazási irodák egyre gazdagabb egzotikus kínálatából is. 

Elsőként a Maldív- és a Seychelle-szigetekre történő beutazás feltételeit szabályozták olyan átlátható és fix módon, ahogyan azt már mind több ország teszi – legutóbb például Mauritius, amely októberben valóban kinyitott. 

Bár tesztelési kötelezettséggel, de a beoltottaknak szabad az út, a többieknek viszont továbbra sem ajánlott az aprócska szigetállamba utazni, ahol az oltatlanokra két teszt között karanténkötelezettség vár.

A luxusutak határait pénzügyi értelemben is nehéz meghúzni, hiszen az egy-kétmillió forintos részvételi díj egyáltalán nem ritka a távoli úti célok között. A költségeket a repülőjegy, a különleges és korlátozott számban elérhető programok, valamint a csúcsminőségű körülmények és kiszolgálás dobja meg. Egy luxusutazásokat is szervező iroda vezetője a VG-nek elmondta, hogy 

egy üdülés szakmai körökben az utasonként hat-hétmillió forintos ártól számít valóban minden tekintetben luxusnak. 

Fotó: Shutterstock

Aki ennyit szán pihenésre, jellemzően egy-két hétre vonul el, de akkor valóban magányra vágyik, vagy arra, hogy csak a saját családjával, baráti körével legyen. Éppen ezért népszerűek az e szempontból ideális maldív-szigeteki nyaralóhelyek, ahol különálló villákban lehet pihenni. 

A luxuskörülmények és -kiszolgálás komornyikot, csúcsgasztronómiát, privát használatú repülőgépet, hajót és egyéni kívánságokra szabott programokat jelent. 

A magánrepülőgép bérlése elsősorban az európai vagy Európához közeli országokba jellemző. Távolabbra még a milliárdosok számára is borsos ára miatt kevésbé, hiszen például egy karib-szigeteki kiruccanás legalább 70-80 millió forintba kerül, és ez még csak az útiköltség. Európában sem olcsó  a magánrepülés, de megesik, hogy egy tehetős ügyfél kiruccan például Rómába vacsorázni, vagy egy rövidke vakációra valamelyik metropolisz luxusszállodájába.

Dubaj hatcsillagosnak mondott luxusszállodái és a perzsa-öbölbeli mesterséges szigetvilág is a legtehetősebb vendégekre épült, 

de – mint a szakember fogalmazott – azok a legdrágább helyek, amelyekre a legkevesebben juthatnak el, és amelyek a legcsendesebb, leginkább természetközeli élményt nyújtják. 

Az afrikai luxusutazások kihagyhatatlan része a szafari, de ezen belül sem mindegy, hogy hol. Ugandában például a gorillák közé évente csak adott számú turista mehet be, és az elefántcsordák közelében sem verhet mindenki sátrat. E programokra bejutni nemcsak szerencse, hanem pénz kérdése is, a luxus egyik fő ismérve, hogy az emberek nagy többsége számára elérhetetlen és megfizethetetlen – fogalmaz a különleges utazások szervezője. 

A járvány miatti korlátozások és a beutazási tilalmak miatt sok kedvelt ország lekerült a gazdagok utazási térképéről, egyelőre se Francia Polinézia, se Bali nem jöhet szóba, és Thaiföld is csak korlátozottan. 

Az utóbbiak nem elérhetetlenek a tömegturizmus kategóriájában sem, de rendelkeznek azokkal a különleges és intim elhelyezést és programokat biztosító vendégfogadási lehetőségekkel, amilyenekre a legtöbbet költő turisták vágynak. 

A kevesek számára elérhető helyszínek nagyon kedveltek azoknak a gazdagoknak a körében, akik szűk pihenőidejüket aktív turizmussal szeretik tölteni. A szakember a modernizálódó Szaúd-Arábiát tartja a következő időszak egyik különleges, új turisztikai attrakciójának. 

A luxusutazások piacán külön kategória a hajós kínálat, amely a kisvárosnyi vendégre, több ezer utasra méretezett óriás tengerjárók mellett a privát társaságokat kiszolgáló, kisebb járműveket is felöleli. Az egzotikus, jellemzően karib-szigeteki hajóutak árazása még a tömegpiacon is több millió forintnál kezdődik.