Az elmúlt években nem volt példa a és a garantált bérminimum hasonló mértékű, 20 százalékos emelésére 

– hangsúlyozta Bodó Sándor kedden az M1-en.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta: a felek készen állnak a megállapodás aláírására, amely a munkaerőpiacra is hatással lesz, hiszen ezáltal tisztulni fog a foglalkoztatás.

Az ITM államtitkára szerint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése hatással lesz az ennél magasabb bérekre, illetve a minimálbérhez kötött egyéb juttatásokra is. A 200 ezer forintra növelt minimálbér, illetve a 260 ezer forintra emelt garantált bérminimum a magyar gazdaságnak jó lehetőséget jelent, hiszen a nagyobb jövedelmet a munkavállalók a magyar piacon költik el, és ez motiválhatja a hazai termelést is. 

A minimálbér-emelés a költségvetésnek is drága lesz

Jelentős költségvetési hatása lehet a szociális hozzájárulási egységes, cégmérettől független csökkentésének – szögezte le Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group adótanácsadási partnere. 

Bodó felidézte, hogy a is felhatalmazást adott a bérek megemelésére. Mivel a járvány negyedik hulláma „itt topog az ajtóban”, a szállítási láncokban nehézségek vannak, ezért hosszú távú megállapodást a felek most nem kötnek, de erről a jövőben folytatják a tárgyalásokat a tervezhetőség érdekében.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkáraFotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Az ITM államtitkára hangsúlyozta, kormányzati intézkedésekkel segítenek a munkáltatóknak kigazdálkodni a béremelés forrásait. Mintegy 660-670 milliárd forint marad jövőre a cégeknél a központi intézkedéseknek köszönhetően; 2022-ben csökkennek a munkáltatói járulékok, mérséklődik a kisvállalkozók adója, valamint a helyi iparűzési adó idei beszedési formája is megmarad, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslatára.

Az ITM korábbi közleményében felhívta a figyelmet arra is, hogy a bértárgyaláson részt vevő felek ajánlásként fogalmaznák meg, hogy a versenyszférában is tovább emelkedjen a bérek reálértéke 2022-ben. Minden vállalkozást üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelő reálbéremelésre ösztönöznek azzal, hogy az adócsökkentésekből származó megtakarításokat erre fordítsák. 

A minimálbér és a garantált bérminimum emelése összesen mintegy két és fél millió embert érint a Századvég Alapítvány számításai szerint. Az alapítvány vezető közgazdásza az M1-en korábban arról beszélt, hogy az emelés 400 ezer minimálbéréért dolgozó embert, a gyedet, a táppénzt, a munkahelykeresési támogatást igénylő félmillió embert és egymillió diplomás munkavállalót is érint. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a 20 százalékos minimálbér-emelés hatására az is fokozódhat, de a gazdaságpolitikának vannak olyan eszközei, amelyek ezt mérsékelni tudják.