BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Annyiba kerül az M1-es autópálya átépítése, hogy máris megérezte az egész magyar gazdaság: brutális összegre derült fény

Az útépítéseken kívül a többi mélyépítési szegmensben mérsékelt volt az elindult kivitelezések összege. Az M1-es autópálya bővítés miatt jelentős kiugrást eredményezett.

Főként az elindult M1-es autópálya-bővítése miatt nőtt a megkezdett építőipari kivitelezések értéke 2025 harmadik negyedévében – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. 

autópálya, matrica, autópálya-matrica, forgalom
Az M1-es autópálya felpörgette az építőipari Aktivitás-Kezdést / Fotó: Shutterstock

A július és szeptember között építési fázisba lépő projektek összege folyó áron meghaladta az 1000 milliárd forintot, 

ami az elmúlt tíz év második legmagasabb szintjét jelentette. Az Aktivitás-Kezdés nagyjából 60 százalékát kitevő autópálya-bővítés nélkül nézve ugyanakkor már jóval szerényebb számok jellemzik az építőipart.

Az EBI Építésaktivitási Jelentés szerint, a harmadik negyedévben 400 milliárd forint körül alakult a megkezdett magasépítési beruházások értéke, ami nagyjából megegyezett az április és június között elindított kivitelezések összegével, de továbbra is szerénynek mondható az elmúlt évek egyes negyedéveit nézve.  

Bár jelentősen csökkent, továbbra is magas szinten maradt az Aktivitás-Kezdés a társasházi lakásépítéseknél, a nem-lakáscélú magasépítéseknél ugyanakkor fordított a helyzet, bár július és szeptember között némileg magához tért a szektor az előző negyedéves mélyponthoz képest, továbbra is alacsony összegben léptek kivitelezési fázisba projektek.

A korábban már említett M1-es autópálya bővítés (M0-Concó pihenőhely) miatt jelentős kiugrás látszott 2025 harmadik negyedévében a mélyépítési Aktivitás-Kezdésben. Az útépítéseken kívül azonban a többi mélyépítési szegmensben mérsékelt volt az elindult kivitelezések összege.

Az ipari épületek és raktárak szegmens helyzete a 2022-2024 közötti időszakban alakult a legkedvezőbben, amikor évente 700 és 1000 milliárd forint közötti értékben indultak el kivitelezések. Ekkor kezdődött el például a BMW több üzemének építése Debrecen környékén, vagy a Mercedes-Benz fejlesztései Kecskeméten, illetve több akkumulátorgyár-beruházás is. 

Az említett időszakhoz képest az idei évet már visszaesés jellemezte, a második és harmadik negyedévben a három hónap alatt elindult építkezések értéke 2021 óta a legalacsonyabbnak számított. 

Összességében 2025 első 9 hónapjában az ipari épületek és raktárak szegmensben az Aktivitás-Kezdés 400 milliárd forint körül alakult, ami a tavalyi év azonos időszakitól 37 százalékkal, míg a 2022-2023-as értékektől 29-39 százalékkal maradt el, de a 2021-es szinthez képest is 20 százalékos csökkenést jelentett.

Változatlan árakon is hasonló trendeket láthatunk, a 2021 és 2023 közötti időszak számított kiemelkedően jónak az ipari épületek és raktárak esetében, míg 2025-ben erős visszaesésre került sor, az elmúlt 10 év során nem volt ilyen alacsony az első 9 hónapban a változatlan áras Aktivitás-Kezdés.

A 2025 januárja és szeptembere között elindult legnagyobb ipari-logisztikai projektek közé tartoztak a CTP logisztikai csarnokai Biatorbágyon és Vecsésen, a HelloParks logisztikai csarnoka Fóton, illetve a BYD fejlesztései Szegeden és Komáromban. Szintén elkezdődött Miskolcon a Halms járműipari alkatrészeket gyártó üzem I. ütemének és a Panattoni Mosonmagyaróvár Logisztikai Park A épületének kivitelezése.

Az erősnek számító 2022-2024 közötti időszakban megkezdett ipari épület és raktár projektek közül több most érkezett el az építés befejezéséhez, így 2025 mind a három negyedévében relatív magasan alakult az Aktivitás-Befejezés. Az év eleje óta átadott projektek értéke közelítette a 700 milliárd forintot. 2025-ben készült el például Debrecenben és környékén a CATL raktárcsarnoka és fémmegmunkáló üzeme, valamint a BMW két gyáregysége, illetve szintén átadták a szolnoki Helikopter Bázis hangárkomplexumát. Az Aktivitás-Befejezés pedig az idei év utolsó negyedévében is magas maradhat. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.