Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke szerint bérfeszültséget okozhat a minimálbér-emelés a közszektorban, mivel a minimálbérnél többet keresők is jogosan igényt tarthatnak a béremelésre írja az Infostart.

Schmidt Jenő az InfoRádiónak elmondta, hogy utóbbiról nincs szó, az önkormányzatok pedig nehéz gazdasági helyzetük miatt pótlólagos források nélkül nem tudnak bért emelni.

Nem kérdés, hogy a megnövekedett árak miatt emelni kell a béreken, de ez az önkormányzatok esetében pótlólagos forrás nélkül nem megy

– mondta Schmidt Jenő.

Úgy véli, a feszültség forrása az, hogy csak a legkevesebbet kereső, középfokú végzettségűek körében lehet béremelésre számítani, a diplomásoknál nem.

Fotó: Shutterstock

Hatalmas nagy bérfeszültség megy végig az egész közszektoron, ami 800 ezer ember, az önkormányzati szektorban dolgozóknál még 100 ezer ember. Nem vagyunk képesek arra, hogy a felmerülő különbséget odaadjuk; közben viszont megértjük a kormányt, hogy csak a emelésére van lehetőség a kezében

– fejtette ki Schmidt Jenő.

Egy-két településnek van nagyobb mozgástere, de ezek nagyon régi iparvárosok, ahol hatalmas ipari fejlesztés volt. 2800 önkormányzatnak szinte nincs egyéb, plusz bevétele, ebből adódóan minden költségnövekményt finanszírozni kell, és arra is gondolni kell, hogy az árak folyamatosan emelkednek. A 2022-es, már elfogadott költségvetés pedig bebetonozott számokat jelent, miközben az energiaárak még nőni fognak.