Akár a jelzáloghitelek 40 százalékát is érintheti Orbán Viktor miniszterelnök szerda délutáni bejelentése. Mint ismert: a kormányfő azt közölte a kormányülés után, hogy januártól az október végi szinten fagyasztják be a jelzáloghitelek kamatait.

Bár ma már egyre kisebb a változó kamatozású hitelek aránya, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) decemberben kiadott pénzügyi jelentése szerint épp a következő időszakban a hitelek jelentős mennyisége árazódna át, így időben jött a kormányzati bejelentés.

A változó kamatozású hitelek mellett a hosszabb kamatperiódusú hitelek egy részének is a következő évre esik a kamatfordulója: összességében a teljes fennálló jelzáloghitel-állomány 40 százaléka, mintegy 466 ezer szerződés árazódhat át a júniust követő egy éven belül

olvasható a jegybanki jelentésben.

Fotó: Shutterstock

A kormányfő a bejelentésekor hozzátette: a februári törlesztő részlet már alacsonyabb lesz, mint a korábbiak voltak.

Hogy ez pontosan mennyit jelent, azt nehéz kiszámolni, de egy átlagos jelzáloghitel esetében, ha az októberi szintű kamatokat vesszük figyelembe, akkor akár két százalékos eltérés is lehet, azaz egy háztartásnak több ezer, akár 10 ezer forint körüli törlesztőrészlet-spórolást is hozhat a mostani bejelentés.

Az MNB jelentésében olvasható, hogy az éven belül átárazódó jelzáloghitel-állománynál az érintett szerződések fele 100 bázispontos kamatemelés esetén maximum 3 százalékos, 200 bázispontos kamatemelés során pedig maximum 7 százalékos törlesztőrészlet-emelkedéssel érintett. Azaz egy esetleges csökkenésnél nagyságrendileg akár ennyivel csökkenhet is a törlesztőrészlet.