BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A 13. havi nyugdíj is öt százalékkal nő – Orbán Viktor

Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban többek között arról is beszélt, hogy a 13. havi nyugdíjak mértékét is öt százalékkal emeli a kormány.

A nyugdíjak három helyett öt százalékkal emelésével kezdett Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő közölte, módosítani kellett a költségvetést ennek érdekében, mert a júliusi becsléskor még három százalékosnak tűnt az infláció jövő évi mértéke, ám az év végén a Magyar Nemzeti Bank már öt százalékkal számolt.

Ha van miből, az ember szívesen ad

– mondta Orbán Viktor, aki hangsúlyozta, a februárban érkező 13. havi nyugdíj mértéke is öt százalékkal nő. Véleménye szerint a sikeresen működő gazdaság esetén van pénz a bérfejlesztésre a különböző ágazatokban, bár tudja, sosem lesz elég. Meg is kell termelni azt a pénzt, amit aztán szétosztunk, mert ha nem, előbb-utóbb csődbe mész – emelte ki a kormányfő, aki úgy véli, a nyugdíjasok minden forinttal elszámolnak, így a kormány politikája is az, hogy pontos elszámolás, hosszú barátság.

Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

December 15-én kezdődik az 5 és 11 év közötti gyerekek oltása. Ha baj van, az ember először az idősekre gondol, aztán a gyerekekre – mondta a kormányfő. Szerdától lehet regisztrálni, 70 ezer vakcina érkezik Magyarországra az első körben.

Az Operatív törzs hajnali jelentését közölve Orbán Viktor elárulta, 6884 új fertőzöttet regisztráltak, és a kórházban kezelt betegek száma is csökkent, 6939 főre. Az elhunytak száma 166 fő. Csak az oltás segít – hangsúlyozta a miniszterelnök, aki úgy véli, túl lehetünk a negyedik hullám csúcsán. Véleménye szerint karácsony előtt különösen fontos az oltás felvétele. Ha nem vagyunk beoltva, kis karácsonyunk lesz – jelentette ki, mert szerinte csak a vakcina segítségével ülhetünk le biztonságos körülmények között az asztal köré.

Mi győztesek akarunk lenni, és mi akarjuk meghatározni, hogy mi legyen Brüsszel politikája

– közölte Orbán Viktor azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy az Európai Parlamentben ma kisebbségben vannak a bevándorlásellenes és családokat támogató pártok. A varsói csúcsról azt mondta, hosszú hónapok óta szervezkednek azok az európai pártok, akik ellenzik a bevándorlást, a következő találkozójuk Spanyolországban lesz januárban.

A kormányfő szerint meg kell változtatni Brüsszel bevándorláspárti gondolkodásmódját. Kiemelte, Magyarország speciális helyzetben van, hiszen nálunk az emberek népszavazással döntöttek arról, hogy mit gondolnak ebben a témában. A német választások kapcsán hozzátette, ugyan sok vitájuk volt a német kereszténydemokratákkal, de az új, a bevándorlást támogató baloldali kormánnyal szemben még nehezebb lesz kiállni a magyarok érdekeiért. Orbán Viktor elárulta, ma a magyar Alkotmánybíróság is döntést hozhat arról, hogy a fizikai mellé jogi kerítést is felhúz a bevándorlók ellen.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.