Szakmai szinten felmerült a népligeti felüljáró teljes elbontásának lehetősége – értesült a VG. A kérdésben lapunk megkeresésére a Főpolgármesteri Hivatal konkrétan nem reagált, de azt megerősítette, hogy a Budapesten az Üllői út forgalmát a Könyves Kálmán körúton átvezető műtárgyról az állapota miatt részletes vizsgálat készül az idén, amelyet a Budapest Közút Zrt. végeztet. Azt is jelezték, hogy a műszaki felmérés sokrétű, így kiterjed arra, hogy a felüljáró milyen mértékben terhelhető, hogy az esetleges felújítása során milyen beavatkozásokat kell elvégezni, illetve, hogy ezek elvégezhetők-e a jövőbeni fennmaradása érdekében.

Fotó: Róka László / MTI

Ebből a nyilatkozatból több esetleges forgatókönyv lehetősége is kiolvasható, például az is, hogy korántsem biztos, hogy a januártól frissen bevezetett 12 tonnás súlykorlátozás lesz az utolsó az átkelőn. (Még 2019 tavaszán a Budapest Közút kitiltotta a 20 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárműveket a felüljáróról, igaz, az M3-as metróvonal felújítására hivatkozva.) Arra ugyanakkor nem érkezett válasz, hogy vajon a személyautósoknak kell-e számolniuk tilalommal, és ha igen, milyen időtávon belül. De mivel a Budapest Közút által összefogott vizsgálat határidejének a 2022-es évet jelölték meg, hacsak nem következik be drasztikus fordulat, ilyen szigorítás a közeljövőben nem valószínű. 

A főváros reakciójából viszont az is látszik, hogy a vizsgálat eredményének tükrében

valóban életbe léphet az az opció, hogy felújítás helyett megszüntetik az 1978 decemberében átadott népligeti felüljárót.

Az itteni problémák egyébként nem új keletűek: a Járókelő.hu bejelentésére a BKK már 2014-ben levélben tájékoztatott arról, hogy a rekonstrukció szerepel a hídfelújítási programjában. A szükséges tervek idővel elkészültek, a kivitelezés viszont nem kezdődött meg. A Budapest Közút 2018-ban ezt azzal magyarázta, hogy a felújításra a 3-as metró korszerűsítése után kerülhet sor, de addig is biztosítják a balesetmentes közlekedés feltételeit. Az M3-as metró érintett déli szakaszát ugyan már 2020 októberében átadták, azonban a munkálatok azóta sem indultak meg.

Mindenesetre, ha a jelenlegi városvezetés végül azt a döntést hozza, hogy felszámolja a népligeti felüljárót, az számottevően érződni fog a forgalom alakulásában, amely már eleve tűréshatáron mozog – részben más, nem kellően átgondolt közlekedéstechnikai intézkedések következményeképpen – a belvárosban. Erre azonban megoldást jelentene a kormány által favorizált, de a főváros részéről nem támogatott Galvani híd megépülése.

Becslések szerint ha megvalósulna a projekt, az napi 8000 járművet szívna ki az Üllői útról.

Nem beszélve arról, hogy egyéb forgalomcsillapító megoldásokat is lehetővé tenne, mint a pesti alsó rakpart lezárása, de a Rákóczi hidat is tehermentesítené. Ezek együttesen már előidézhetnének olyan helyzetet, hogy valóban szükségtelenné válik a népligeti felüljáró megtartása. Egyelőre azonban az első feltétel, a Galvani körút kialakításában sincs egyetértés.