Főtámogatóként csatlakozott idén a Rossmann Magyarország a Startup Plastic Surgery programhoz. A Klímainnovációs Közösség által indított akcelerátor program olyan startupötletek megvalósulását segíti, amelyek megoldást nyújtanak a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi kihívásokra. A drogériahálózat ezen felül egy különdíjat is felajánlott, miszerint a kiválasztott startup termékét beemeli termékportfóliójába. A felajánlást végül a Skoonex csapata kapta, akik egy két elemből álló, környezetbarát fogkefét terveztek. 

Fotó: Löffler Péter / Dunántúli Napló

A 2021-es év több szempontból is fontos a drogériahálózat számára fenntarthatóság terén. A Startup Plastic Surgery-vel való együttműködés mellett a vállalat felmérette karbonlábnyomát, amely 6500 tonna szén-dioxidot állapított meg. 

Publikált adatok hiányában a drogériák piacán nehéz viszonyítani ezt a számot egyelőre, de összességében az mondható, hogy elektromosáram kibocsátásunk adja ennek jó részét. A tények ismeretével azonban nem állunk meg, azon dolgozunk, hogy szénlábnyomunk csökkentésére kitűzött céljainkat mielőbb elérjük

 – folytatta Flórián László, a Rossmann Magyarország ügyvezető igazgatója.

A vállalat létrehozott egy zöld könyvet, amely a fenntarthatóságot közérthetően magyarázza, valamint a Rossmannban kapható, olyan környezetbarát termékeket szedi össze, amelyek remek alternatívaként szolgálhatnak a mindennapokban.