Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon emlékeztette a nyugdíjasokat, hogy hamarosan kézhez vehetik a 13. havi és a megemelt nyugdíjat is. A kormányfő már korábban is kilátásba helyezte, van esély arra, hogy a teljes 13. havi juttatást megkapják a nyugdíjasok. 

Az eredeti ütemezés alapján februárban kétheti részt kaptak volna a nyugdíjasok, de a gazdasági eredmények miatt már ősszel több kormánytag is a teljes összeg kiutalásáról beszélt. 

Az idősek juttatása, mint rendesen, most is emelkedett az év elején, a nyugdíjasok ezúttal öt százalékkal nagyobb havi összegre számíthatnak 

nyilatkozta korábban Tállai András. A pénzügyminisztériumi államtitkára közölte: a két és fél millió jogosult az idén is több címen kap extra juttatást. 

Az államkincstár február közepén folyósítja a 13. havi ellátást, ami egy teljes havi összegének felel majd meg.

Tavaly minden nyugdíjas a lehető legmagasabb összegű, vagyis nyolcvanezer forintos prémiumot kaphatott:

mintegy kétszázmilliárd forintot vehetett kézhez a prémiumban részesülő 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy.

Ugyanennyien kapták már meg a nyugdíj-kiegészítést is, amely összességében több mint ötvenmilliárd forint pluszpénzt jelentett. 

Mivel az előrejelzések szerint a gazdaság az idén is 3,5 százaléknál nagyobb mértékben nő majd, így a kormány ezúttal is tett félre pénzt nyugdíjpré­miumra.