BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több címen is érkezik idén pluszpénz a nyugdíjasokhoz

Közel a két és félmillióan kapnak idén több címen extra juttatást.

Ötszázalékos nyugdíjemelés, teljes összeget jelentő 13. havi juttatás, nyugdíjprémium – Tállai András közlése szerint a jelenlegi állás szerint ezekkel mindenképpen számolhat idén a két és fél millió, nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy. A pénzügyminisztérium államtitkára a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére elmondta: 

az időseket átlagosan évi 300-400 ezer forinttal segíti a rezsicsökkentés is.

Fotó: Kiss Annamarie / Hajdú-Bihari Napló

Az idősek juttatása, mint rendesen, most is emelkedett az év elején, a nyugdíjasok ezúttal öt százalékkal nagyobb havi összegre számíthatnak – mondta Tállai András a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent cikkben.

Közölte:

a két és félmillió jogosult idén is több címen kap extra juttatást, az elsőt hamarosan, kicsivel több mint egy hónap múlva.

„Az államkincstár február közepén folyósítja a 13. havi ellátást, ami egy teljes havi nyugdíj összegének felel majd meg” – mondta. Az államtitkár emlékeztetett: a kormány 2020 elején határozott úgy, hogy visszaállítja a 2009-ben megszüntetett 13. havi nyugdíjat.

Az akkori tervek szerint a folyamat négy évig tartott volna. (...) A gazdaság azonban kiemelkedően teljesített tavaly, és a kiváló eredmények az előzetes kilátások szerint idén sem maradnak el, a kormány ezért döntött arról, hogy felgyorsítja a folyamatot

 – mondta. Hozzátette: 13. havi nyugdíjként is az idei, öt százalékkal emelt összegű havi járandóság illeti meg a jogosultakat. Mivel az előrejelzések szerint a gazdaság idén is 3,5 százaléknál nagyobb mértékben nő majd, 

így a kormány ezúttal is tett félre pénzt nyugdíjpré­miumra.

„Tavaly kiugró gazdasági eredményt ért el az ország, akkor mind a két és fél millió jogosult a maximális összegű prémiumban, nyolcvanezer forintos egyszeri juttatásban részesült. Ilyenre korábban nem volt példa” – mondta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.