BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mintegy 700 milliárd forintból nőhet a tanárok, ápolók bére

A járvány miatt több ország is azzal küzd, hogy gazdasági teljesítménye elérje a válság előtti szintet.

Több százezer, főként humánterületen – kórházakban, iskolákban, óvodákban, szociális területen – dolgozó ember bére nő az év elején mintegy 700 milliárd forintból

– közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtök reggel az M1-en. 

Rétvári Bence elmondta: a koronavírus-járvány miatt több ország is azzal küzd, hogy gazdasági teljesítménye elérje a válság előtti szintet, Magyarországon viszont hat százalék feletti gazdasági bővülést mértek tavaly, ami megteremtette a fedezetét annak, hogy az idén béremelések legyenek.

Fotó: Balázs Attila / MTI

A koronavírus-járvány alatt – a kormány 10 plusz 10 százalékkal emelte a pedagógusok bérét 

– hívta fel a figyelmet. Hasonló a helyzet a szociális és az egészségügyi dolgozóknál: az előbb említettek 20, az utóbbiak 21 százalékos béremelést kaptak az év elején, míg az orvosoknak – egy többlépcsős bérfejlesztés után – akár a két és félszeresére is nőhetett a fizetésük.

Kevés ország mondhatja el, hogy úgy kezelte a koronavírus-válságot, hogy alatta az orvosok fizetését a két és félszeresére emelte

– mondta Rétvári Bence. Hozzátette, hogy a kormány tervei szerint jövőre egy újabb nagy béremelés jöhet a pedagógusoknál és a szociális szférában.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.