Több mint harminc éve, 1991. április 24-én fogadta el a rendszerváltás után megalakult demokratikus parlament a sok vitát kiváltó első kárpótlási törvényt, hogy kártalanítsa azokat, akiktől a kommunisták elvették például a termőföldjüket, a boltjukat, az üzemüket, valamint akiket kényszermunkára hurcoltak.
A jogszabály sarkalatos pontja a földkárpótlás volt, hiszen óriási birtokokat államosítottak és vontak be a téeszesítésbe. Márpedig abban az időben ezek számítottak a legfontosabb vagyontárgynak. Később bizonyos paragrafusok alaptörvény-ellenessége miatt az Alkotmánybíróság visszaküldte a képviselőknek a jogszabályt, ezért egy új változatot kellett a Ház elé terjeszteni. A rendszerváltoztatás harmincadik évfordulójára készített cikksorozatában az Országgyűlés honlapja felelevenítette: végül június 26-án fogadták el és két hét múlva hirdették ki a tulajdonviszonyok rendezése érdekében született 1991. évi XXV. törvényt, amely „az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk” részleges kárpótlását volt hivatott rendezni.
E megfogalmazással, vagyis a részleges kompenzációval persze nem arra gondolt a törvényhozó, hogy egyesek kimaradnak majd, és több mint három évtizeddel később is lesznek olyan károsultak, akik nem kapták meg a jussukat. Pedig így történt.
Jogi huzavona
A földkárpótlás az 1990-es évek közepére országszerte lezajlott. Kivéve Solymáron
– idézte fel az eddig keserű történet kezdetét az 50-es években még csak háromezer, ma viszont már több mint tizenegyezer lakost számláló Pest megyei nagyközség polgármestere a Figyelőnek. Szente Kálmán kifejtette: a főváros mellett fekvő településen és környékén működött Rozmaring Mgtsz. a törvény ellenére egész egyszerűen nem akarta átadni a földeket az időközben megalakult új solymári téesznek. Ez hosszú pereskedéshez vezetett, s bár az új szövetkezet jogerősen nyert, az ezután már vagyonkezelő kft.-vé alakult Rozmaring a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, amely az ő javára döntött.
Az igazságszolgáltatás határozata nyomán egy árverésre szánt földalapot kellett volna kialakítania az Igazságügyi Hivatalnak, a solymáriak azonban rögvest jelezték: mivel a Rozmaring székhelye Budapest, így nemcsak a helyiek licitálhatnának a birtokokra, hanem a fővárosból bárki, ezt pedig nagyon nem szeretnék.
Ezután megint egy hosszú jogi huzavona kezdődött. Közben több területet eladtak, kisajátítások is történtek, vagyis a terület folyamatosan zsugorodott. A földalapot pedig sehogy sem sikerült létrehozni. Évekig törte a fejét mindenki, mit lehetne tenni, mert az látszott, hogy ebből földárverés nem lesz, s kárpótlás sem
– vázolta az ezredfordulót követő esztendőkre is bőven áthúzódó, szövevényes jogi helyzetet a Fidesz–KDNP-s polgármester.
Lex Solymár
A megoldás két évvel ezelőtt sejlett fel, amikor a solymáriak leültek tárgyalni Menczer Tamással, a külügyi tárca államtitkárával – aki a kormánypártok képviselőjelöltje lesz az áprilisi országgyűlési választáson a Solymárt is magában foglaló budakeszi körzetben –, és felvetették neki egy „lex Solymár” szükségességét. Világossá vált ugyanis, hogy a helyzet csak úgy orvosolható, ha a parlament egy kifejezetten erre az ügyre vonatkozó törvényt hoz – mondta Szente Kálmán.
Első körben a földhivatali jogállást kellett rendezni, mivel a Rozmaring az általa birtokolt területeket sosem tulajdonolta, csak használati joga volt. A politikus az Agrárminisztériumhoz fordult, ahol elkészült annak a jogszabály-módosításnak a szövege, melynek alapján a törvény erejénél fogva törölték a földhasználati jogot, a terület pedig az államé lett.
Az igazság pillanata
A „második menet” a kárpótlás. Ennek biztosítására a múlt esztendő végén egy újabb regula született, amely rögzítette: azoknak az érintetteknek, akik 1991-ben solymári lakosok voltak, valamint az örököseiknek ez év március 31-ig regisztrálniuk kell a kormányhivatalnál, egyúttal közölni, mennyi kárpótlási jegy után kérik a kártalanítást.
Ezt igényelhetik pénzben – aranykorona-jogosultságonként ötvenezer forintot –, művelhető méretű földben vagy vegyesen.
Korábban a jogszabályt előkészítő agrártárca vezetője, Nagy István is nyilatkozott az ügyben, és azt mondta, hogy szerinte azoknak a jogosultaknak az esetében, akiknek mára már nem feltétlenül a mezőgazdasági termelés áll az elképzeléseik homlokterében, a pénzbeli kompenzáció választása megfelelő rendezési lehetőséget ad.
Happy End
A polgármester várakozása szerint a rendszerváltozás óta húzódó folyamat még az idén lezárulhat. „Ez nagyon nagy szó a solymáriaknak” – kommentálta a remélhetőleg happy enddel végződő történetet Szente Kálmán. Lapunk kérdésére elmondta: tudomása szerint náluk körülbelül 200-300 érintettről van szó, de pontos nyilvántartásuk nincs, mert eddig nem mindenki akarta elárulni, mennyi értékpapírja van.
Így „az igazság pillanata” március 31. lesz, amely egyébként jogvesztő határidő.
Hozzátette: ma már egyébként arra is nehéz egzakt választ adni, hogy mekkora volt anno az elvett földek nagysága, hiszen a mintegy 1800 hektáros Solymár arculata sokat változott az évtizedek alatt, és jelentősen megnőtt a lakóövezet aránya. A település vezetője ennek ellenére úgy számol, hogy összességében több száz, sőt akár ezerhektárnyi elkobzott birtokról is szó lehet.
A teljes írás elolvasható a Figyelő oldalán.
