Soha nem volt még ilyen alacsony a kártyát nem használók aránya - derül ki a Mastercard legújabb kutasából. A tavaly novemberben végzett reprezentatív felmérés a 18-65 éves, városban élő, bankszámlával rendelkező lakosságra terjedt ki. A megkérdezettek 39 százaléka nyilatkozott úgy, hogy 2021-ben ritkábban járt boltban, mint a járvány előtt, míg ez az arány 2020-ban jóval magasabb, 50 százalék volt. A kártyás fizetések terjedésén viszont nem lassított a korlátozások feloldása: a megkérdezettek 46 százaléka gyakrabban fizet kártyával, mint korábban. 

Ezek alapján talán az sem meglepő, hogy 2021-ben a megkérdezettek 22 százaléka tért át a kártyás fizetésre úgy, hogy korábban kizárólag készpénzzel fizetett. 

Összességében a kártyát nem használók aránya 4 százalékra csökkent a városi lakosság körében, amely történelmi mélypont – a pandémia előtt, 2019 novemberében még 9 százalék volt ez a mutató.

"A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az elmúlt két évben sokan a pandémia miatt kezdtek el elektronikusan fizetni, de ez a változás nem átmeneti volt, a túlnyomó többség megszerette a kártyás fizetésben rejlő előnyöket” 

– mondta a most publikált adatok kapcsán Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. Partnereinkkel azon dolgozunk, hogy ezt a megoldást egyre többen megismerjék, megkedveljék, és a fejlesztéseinken keresztül egyre több helyen használhassák is - tette hozzá.

A bolti kártyás fizetések kapcsán azokról a motivációs tényezőkről, előnyökről is kérdezték a kutatásban résztvevőket, amelyek arra sarkallják őket, hogy a bankkártyás fizetést válasszák a többi megoldással szemben. A válaszadók leggyakrabban a gyorsaságot (77 százalék), a kényelmet (76 százalék), a költések utánkövethetőségét (68 százalék) valamint a mindenkori hozzáférhetőséget (64 százalék) emelték ki, de fontos szempont az is, hogy barátaik is így fizetnek (59 százalék), illetve a kártyás fizetésekkel hozzájárulhatnak a gazdaságfehérítéshez és a fair trade-hez (57 százalék) is.

A kártyás fizetések térnyeréséhez nagyban hozzájárult a Mastercard 2019-ben indított Doppio infrastruktúra fejlesztési programja, melynek célja, hogy megduplázza a kártyás fizetési pontok számát Magyarországon. A program kezdete óta közel 140 ezer terminál került ki az üzletekbe, sokszor olyan helyeken, ahol korábban nem volt elektronikus fizetési lehetőség - áll a Mastercard közleményében.