Országszerte újabb közel 90 fejlesztés valósulhat meg a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. nemrég zárult strandfejlesztési pályázatának köszönhetően, 40 beruházás finanszírozásáról már döntés is született – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A strandfejlesztési program újabb ütemében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és a kormány támogatásával 

összesen 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból újulhatnak meg strandok a Balatonnál, a Tisza-tónál, a Velencei-tónál, valamint a Duna és a Tisza mentén.

A kiírás elsősorban az akadálymentesítést, a hozzáférhetőséget, valamint a család- és látogatóbarát szolgáltatások kialakítását célozta, a fejlesztések esetében kiemelt figyelmet kap az alapszolgáltatások minőségének emelése, így többek között a vizesblokkok és az öltözőkabinok megújítása, a vízbe jutás feltételeinek javítása. A most rendelkezésre álló forrásból zöldfelületek újulhatnak meg, de lehetőség nyílik ingyenes wifi kiépítésére, árnyékolók és utcabútorok telepítésére is.

Az MTÜ 2017-ben indította el a Kisfaludy strandfejlesztési programot, amelynek célja, hogy 2030-ig az összes hazai szabadvízi strand megújuljon. A támogatássorozat első négy ütemében már 114 szabadvízi strand jutott 12 milliárd forint támogatáshoz.