Világszerte dübörög a vállalati felvásárlási piac, a tranzakciók globális összértéke tavaly meghaladta az 5800 milliárd dollárt, ami 64 százalékkal magasabb a 2020-as értéknél, és 48 százalékkal már a 2018-as rekordot is túlszárnyalta hangzott el az Allen & Overy nemzetközi ügyvédi iroda vállalati felvásárlások globális piaci trendjeiről tartott online sajtóbeszélgetésén. Európában hasonló folyamatok zajlanak, a kontinens az elmúlt 14 év legmagasabb értékével büszkélkedhet, a Refinitiv adatai szerint a vállalatfelvásárlási ügyletek összértéke 2021-ben megközelítette az 1419 milliárd dollárt. 

Magyarországon a növekedés 50 százalékos volt 2020-hoz képest, elérve az 520 milliárd forintot.

Továbbra is nagyon hasít a technológiai szektor. Minden, amiben benne van a tech, és amivel a vállalat a hatékonyságát tudja növelni, az egy vonzó célpont

– emelte ki Sahin-Tóth Balázs, az Allen&Overy budapesti irodájának vezető ügyvédje. Mint elmondta, tavaly a szektor tranzakciós értéke azt 1000 milliárd dollárt is meghaladta, amely globális ügyletek 20 százalékát takarta. Emellett szintén népszerűek az orvoslással kapcsolatos felvásárlások, amelyet a járvánnyal, illetve a demográfiai okokkal magyarázott. De a pénzügyi szektor is nagyon aktív. 

A konszolidáció, amiről legalább 10 éve beszélünk, tart még

tette hozzá. 

Fotó: Branstetter Sándor

Az Allen&Overy budapesti irodájának három nagyobb ügyletét említette meg a vállalat vezető ügyvédje. 

Ezek között volt az az adásvétel, amelyben az amerikai tulajdonú DoorDash 8 milliárd dollárért felvásárolta az ételkiszállítási, kiskereskedelmi és élelmiszerágazatban aktív, finn központú Woltot. 

De szintén a cég képviselte a cseh W.A.G fizetésfeldolgozó és mobilitási szolgáltatót abban a tranzakcióban, amelyben a vállalat 100 százalékban megvette Közép-Kelet-Európa egyik vezető flottamenedzsment-szolgáltatóját, az egyébként magyar tulajdonú és magyar menedzsmenttel rendelkező WebEye Telematics-ot.

Az iroda legjelentősebb ügylete az Aegon eladása volt. Sahin-Tóth Balázs hosszan beszélt az adásvétel körüli bonyodalmakról, ugyanis itt is az Allen & Overy képviselte az Aegont abban a 830 millió euró értékű ügyletben, amelyben a holland biztosító értékesítette magyarországi, lengyelországi, romániai és törökországi biztosítási, nyugdíj- és vagyonkezelési üzletágát az osztrák VIG részére. 

A járvány alatt azonban az ellenséges felvásárlásokat megakadályozandó több olyan jogszabály született Magyarországon, amelyek kormányzati engedélyhez kötötték az egyes adásvételi ügyleteket.

Emiatt a Belügyminisztérium tavaly áprilisban nemzetbiztonsági okokra hivatkozva megtagadta az engedélyeztetést, amelyet ugyan megtámadtak a bíróságon, az első fokon azonban elutasította a Fővárosi Törvényszék a keresetet, így szeptember óta a Kúrián tart az ügy. 

Időközben két új fejlemény is van. Az Európai Bizottság ugyanis kiadott egy előzetes határozatot arról, hogy szerinte EU jogba ütközött a blokkoló határozat. A második lényeges fejlemény pedig az a decemberi sajtóhír, amely szerint megegyezés született a magyar kormány és az osztrák cég között arról, hogy az állam megszerez 45 százalékot az Aegonban és az Union Biztosítóban. Januárban volt egy tárgyalás, ahol többek között erre is hivatkoztak, a Kúria 30 napot adott BM-nek, hogy nyilatkozzanak róla írásban. 

„Ha ez a végleges tranzakció létrejön a magyar állammal, akkor minden probléma meg fog szűnni”

mondta, hozzátéve, hogy ha ez így lesz, akkor várhatóan a VIG bead egy újabb kérelmet a BM-hez, amit az majd jóvá fog hagyni.