BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vízügyi szükséghelyzetet rendeltek el a turistaparadicsomban - mi lesz itt nyáron?

Már télen is kevés a víz a világ egyik legnépszerűbb turistaparadicsomában. Görögország nagy erőkkel készül a nyárra, vízügyi szükséghelyzetet rendeltek el.

A görög hatóságok vízügyi szükséghelyzetet rendeltek el az athéni régióban és két égei-tengeri szigeten, hogy felgyorsítsák az infrastruktúra fejlesztését, és megoldást találjanak a krónikus aszály súlyosbította növekvő vízhiányra.

Görögország vízhiány aszály
Görögország vízügyi szükséghelyzetet rendelt el / Fotó: Anadolu via AFP

A környezetvédelmi minisztérium péntek késő este jelentette be az intézkedést, amely az athéni agglomeráción kívül a dél-görögországi Dodekanészosz-szigetcsoport két szigetére, Pátmoszra és Léroszra is vonatkozik. 

Egyelőre nem vezettek be semmilyen fogyasztáskorlátozást.

Sztávrosz Papasztrávru környezetvédelmi és energiaügyi miniszter pénteken a Skai TV-ben közölte, hogy az athéni agglomeráció víztartaléka mintegy 400 millió köbméter, az éves fogyasztás pedig mintegy 250 millió köbméter. „Nem lehet tovább halasztani a nehéz döntéseket” – mondta a miniszter. 

Azokban az övezetekben, amelyekben a vízfogyasztás jelentősen nő a turizmus miatt, nagyobb figyelemre és jobb tervezésre van szükség, hogy elkerüljük a kezelhetetlen nyári helyzeteket

– tette hozzá. A tárca adatai szerint a mostani aszályhoz hasonlót csak 1988 és 1994 között tapasztaltak. A kormány a múlt hónapban jelentette be, hogy a következő évtizedben 2,5 milliárd eurót terveznek befektetni vízgazdálkodási tervekbe.

Görögország vészhelyzetben

A tervben szerepel a nyugat-görögországi Akhelóosz folyó két mellékfolyójának elterelése, továbbá kutak fúrása és a tengervíz sótalanítása. Az Akhelóosz két mellékfolyója elterelésének 500 millió eurós programja a tervek szerint 2029-ig készül el. Több mint 150 projekt több mint 320 millió eurós összértékben van jelenleg folyamatban több mint negyven szigeten a környezetvédelmi minisztérium közlése szerint.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.