BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jobb felvételit írtak a diákok, mint 2021-ben

Minél fiatalabbak a diákok, annál magasabb pontszámokat értek el, a legjobban a negyedikesek teljesítettek, az átlagpontszámuk 70 felett volt.

A korábbi évhez képest jobban teljesítettek a középfokú felvételi eljárás során a 8., a 6. és a 4. évfolyamra járó általános iskolás diákok, ez derül ki az Oktatási Hivatal (OH) honlapján elérhető friss adatokból. Az előzetes statisztikai számokat több mint 90 százalékos feldolgozottság mellett hozta nyilvánosságra a hivatal. Továbbra is az látszik, hogy a matematika a mumus tantárgy, ugyanakkor magyar nyelvből minden évfolyamon jobban teljesítettek a diákok.  

Fotó: Balogh Ákos / Veszprém Megyei Napló

Január végén a 9. évfolyamra felvételizők írásbelijére több mint 58 ezren jelentkeztek; a 6 évfolyamos gimnáziumi írásbelin csaknem 9000-en, a 8 évfolyamoson több mint 5600-an vettek részt. A tanulók egy szombati napon magyar nyelvből és matematikából vizsgáztak, mindkét feladatlap megoldásáért maximum 50-50 pontot lehetett szerezni. 

A nyolcadik osztályos diákok 

a maximálisan elérhető 100 pontból átlagosan 52,2-et értek el,

míg egy évvel korábban  56 614 diák 47,2-et teljesített, vagyis öt ponttal többet értek el, mint 2021-ben. 

A 6. évfolyamra járó felvételizők átlagpontszáma az idén 62,66 volt, 2021-ben 58,7. A negyedikes diákok pedig 70,3 pontos dolgozatokat írtak, 2021-ben pedig 63,2-est. Az Oktatási Hivatal adataiból az látszik, hogy minél fiatalabbak a diákok, annál magasabb pontszámokat értek el a középfokú felvételik során.

A matek rosszabbul ment, mint a magyar

A nyolcadikosok, vagyis a kilencedik évfolyamra jelentkezők 

magyar nyelvből az elérhető 50 pontból 30,2-et, matematikából pedig 22,6-et teljesítettek.

2021-ben magyarból a nyolcadikosok 24,4 pontot, matematikából majdnem az idei évvel megegyező, 22,7-es dolgozatokat adtak be.

Fotó: Balogh Ákos

A 6. évfolyamon is a magyar ment jobban, átlagosan 33,2 pontos felvételi írtak a diákok, egy évvel korábban 31,3-et szereztek a dolgozataikkal, matematikából pedig 29,5 pont volt az idén az átlag, 2021-ben pedig 27,3-et teljesítettek. 

A két tantárgy összevont pontszámai alapján is

az az ötezer kisdiák teljesített a legjobban, aki jelenleg negyedik osztályba járnak,

ugyanis az átlagpontszámaik meghaladták a 70-et is, szemben a nyolcadikosok 52 pontjával.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.