BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jön a postás a sberbankos pénzzel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az OBA csütörtökön a Takarékbankon keresztül kezdte meg a Sberbank ügyfeleinek kártalanítását, pénteken pedig – a 200 ezer forintnál alacsonyabb összegek esetében – a postai kifizetések is elindulnak.

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) csütörtökön a Sberbanktól kapott adatok alapján megkezdte a kártalanítások kifizetését. Az OBA a Takarékbankot bízta meg, hogy közreműködőként kifizesse az erre a csatornára irányított betéteseknek a nekik járó összeget, egyben arra kérte az ügyfeleket, hogy ha még nem rendelkeznek a Sberbankon kívül más hitelintézetnél vezetett számlával, minél hamarabb nyissanak. Ha a Sberbankos betét meghaladta a százezer eurónak megfelelő forintösszeget, a ki nem fizetett betétrészre a végelszámolási eljárásban hitelezői igénybejelentést lehet tenni.

Fotó: Kallus György

Az OBA azt is közölte, hogy március 11-én pénteken a postai kifizetési csatornán is megindul a kártalanítás. Postán 41 292 betétes részére 11,472 milliárd forintot küld a betétbiztosításai alap országszerte több mint kétezer településen.

Nincs veszélyben a magyar bankrendszer stabilitása a Sberbank végelszámolása miatt

Nincs veszélyben a hazai pénzpiac stabilitása a Magyar Nemzeti Bank szerint, amelynek sajtótájékoztatóján elhangzott, rövid időn belül Magyarországon is felvásárolhatják a Sberbank érdekeltségeit.

A 200 ezer forintnál kisebb összegre jogosult ügyfelek a kézbesítőtől vehetik át a nekik járó kártalanítást (több mint 29 ezer betétes), míg a 200 ezer 2,5 millió forint közötti összegre jogosultak (akik több mint 12 ezren vannak a megjelölt postán tudják átvenni az összeget. Az ügyfelek már szombaton átvehetik a pénzt, amennyiben az értesítőben megjelölt posta nyitva tart. Ha nem, akkor a legközelebbi munkanapon, azaz szerdán tudják az ügyfelek a pénzt átvenni.

A postán történő átvételre a betéteseknek 2022. március 29-ig nyílik lehetőségük. Az át nem vett összegeket a Magyar Posta vissza fogja utalni az OBA részére, és az ilyen összegekért a betétesek 5 éven belül jelentkezhetnek közvetlenül az OBA-nál.

Így fizessen az, akinek a Sberbanknál van hitele

A végelszámoló által megadott számlaszámra kell törleszteniük a magyarországi Sberbank ügyfeleinek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.