Nem hozott meglepetést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtöki kamatdöntése: ahogy várható volt, ezúttal is tovább emelte az egyhetes betét kamatát a jegybank. Csütörtökön 50 bázisponttal, 5,85 százalékra emelkedett az irányadó ráta.

Múlt héten jelentős emelést hajtott végre az MNB, akkor 75 bázisponttal, 5,35 százalékra nőtt az effektív kamat, ezzel sikeresen támaszt nyújtott a forintnak. 

A magyar fizetőeszköz azóta még tovább erősödött, többek között annak is köszönhetően, hogy kiderült: nem valószínű, hogy Európa teljesen lekapcsolódna az orosz energiaellátásról, Magyarország például lehetetlen helyzetbe kerülne emiatt. 

Fotó: Shutterstock

A forint az euróval szemben csütörtök reggel, a kamatemelés előtt a 378-as szint közelében mozgott, amely a hét eleji, közel 400-as szinthez képest óriási erősödésnek mondható. 

A jegybanknak így nem volt szüksége akkora emelést végrehajtania, mint múlt héten, ráadásul ez az emelés megfelelt az előzetes várakozásoknak. Az elemzők ugyanis nagyjából 50 bázispontos emelést vártak. Ezt arra is alapozták, hogy az MNB monetáris tanácsa kedden, a nem kamatdöntő ülésén kiszélesítette a kamatfolyosót, annak felső értékét 5,4 százalékról 6,4 százalékra emelve. 

A következő kamatdöntő ülésig, azaz március 22-ig így még legfeljebb eddig emelheti az egyhetes betét mértékét a jegybank. A mozgástere felét tehát kvázi fel is használta ma. 

A forint egyébként nem reagált jól a kamatdöntésre, 20 perccel az MNB emelése után visszaugrott a 380-as szint közelébe az euróval szembeni jegyzés. 

A pénzintézetek ezen az új kamaton tehetnek ajánlatot ma a jegybank tenderén. Ennek eredményét és a befogadott mennyiséget délután ismerteti az MNB.