Hamarosan elfogadják az új nemzeti akvakultúra-stratégiai tervet, amely az alacsony ágazati kibocsátás ellenére célul tűzi ki a kisüzemi halászat fejlesztését – mondta az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a XLVI. Halászati Tudományos Tanácskozáson szerdán Szarvason.

Szentpéteri Sándor előadásában kifejtette, szeretnék növelni a kisüzemi halgazdaságok termelőkapacitását, fejleszteni az ott alkalmazott termelési technológiát, a feldolgozást; emellett bővítenék a haltermékek kínálatát a kereslet növelése mellett, és szeretnék, ha az európai exportpiacon is versenyképes fajokat vezetnének be a tenyésztésbe.

További cél a vízi és vizes élőhelyek biodiverzitásának fenntartása és fejlesztése, valamint a hazai akvakultúra társadalmi elfogadottságának növelése

– húzta alá a szakpolitikus.

A helyettes államtitkár elmondta, a halászati ágazat kibocsátása alacsony, az állattenyésztés 1,65 százalékát adja. A nemzetgazdaság bruttó hozzáadott értékéhez mindössze 0,01 százalékban járul hozzá; fenntartása és fejlesztése mégis fontos, hiszen a legegészségesebb élelmiszert állítja elő, és a biomassza-alapú gazdálkodás fenntartásában is fontos szerepe van.