Májusában a Balatonon a déli és az északi part használt házainak négyzetméter árának különbsége fél százalékot csökkent, de idén is 24,5 százalékkal vezet az északi oldal – írja a MegveszLAK.hu felmérése, ami a Balaton körüli településeken térképzete fel az ingatlanárakat.

Római katolikus templomPaloznak építési stop, rendelet tiltja, hogy a település teljes területén új házat építsenek, örökségvédelem, falu, Balaton2021.06.18fotó: Németh András Péter / Szabad Föld
Fotó: Németh András Péter / Szabad Föld

Házárak a Balaton körül

Míg 2021 júniusában a használt házak négyzetmétere átlagosan 604 ezer forintba került a Balaton körül, 2022 májusában már 762 ezer kóstált ugyanez, ami cirka 21 százalékos drágulást jelent.

A Balaton déli partján hirdetett házak átlag négyzetméterára 2021 júniusában 508 ezer forint volt, a Balaton északi oldalán hirdetett házak átlagára pedig jóval magasabb, 671 ezer forint volt, ami azt jelenti, hogy 2021 júniusában 25 százalékkal kértek többet a házakért az északi parton, mint a déli parton.

2022 májusában is hasonló volt a különbség a déli és az északi part használt házainak az átlagára között. Idén májusban a déli oldal átlagára meghaladta az egy évvel ezelőtti északi oldal átlagárát, ugyanis idén májusban 698 ezer forintot kértek átlagosan. Az északi oldalon viszont már a 807 ezer forintot is meghaladta a használt házak kínálati ára.

Településmustra

Tavaly júniusban a legtöbbet Tihanyban kértek a használt házakért 875 ezer forintot négyzetméterenként,  a második legdrágább település Alsóörs volt 808 ezer foirntos négyzetméterárral, a harmadik pedig Balatonakali 803 ezer foirntos négyzetmérerárral. Csopak 791 ezer forintos átlagárával éppen, hogy csak lemaradt a dobogóról.

A legolcsóbb tavaly Balatonszentgyörgy volt, ahol 329 ezer forintot kértek a használt házak négyzetméteréért. 

A második legolcsóbb település Balatonkeresztúr volt 378 ezer forinttal, a harmadik pedig Balatonberény 386 ezer forintot kértek négyzetmérenként.  

Tavaly júniusban Balatonszentgyörgyön 2,5-szer akkora használt házat lehetett kapni ugyanakkora összegből, mint Tihanyban.

Idén megváltozott a sorrend

2022 májusában kicsit változott a legdrágább települések sorrendje. Két település is megelőzte az egy évvel korábban magasan vezető Tihanyt. 

Idén májusban Paloznakon kértek a legtöbbet a használt házakért a négyzetméterár meghaladta az egymillió 98 ezer forintot is, Alsóörsön 950 ezer forintba Tihanyban pedig 949 ezer forintot kértek egy négyzetméterért. 

A negyedik helyezett Balatonakali használt házainak az átlagára  947 ezer forint négyzetméterárral.

2022 májusában is Balatonszentgyörgyön kértek a legkevesebbet a használt házakért  416 ezer forintot négyzetméterenként, a második legolcsóbb település Keszthely lett, ahol 558 ezer forintot kértek négyzetméterenként a használt házakért. 

A dobogó harmadik helyén szoros volt a verseny. A harmadik legolcsóbb Balatonmáriafürdő majd Balatonboglár és Balatonkeresztúr és Fonyód zárja a sort 588 ezer forint körüli négyzetméter árral.

Szemes vezet

A legnagyobb négyzetméterár emelkedést Balatonszemesen tapasztalhatták a használt házat keresők, ahol is közel 414 ezer forinttal nőtt az átlagár. A második legnagyobb drágulást Paloznak produkálta 319 ezer forinttal a harmadikat pedig Balatonberény, ahol 292 ezer forinttal nőttek a hirdetett használt házak átlag négyzetméterárai.

 

Az utóbbi egy évben a legkisebb áremelkedés Szigligeten volt, ahol is 167 ezer forinttal nőtt a négyzetméterár, de Szántódon is csak 31 600 forinttal emelkedett a használt házak négyzetméterének az ára. A harmadik legkisebb áremelkedést Révfülöp produkálta 46 ezer forintos négyzetméterár növekedéssel.

Van, ahol megállt az áremelkedés

Annak ellenére, hogy minden településen nőttek a négyzetméterárak az utóbbi egy évben, van több település is, ahol a 2022 májusi négyzetméterárak nem voltak magasabbak, mint az áprilisiak  - írja az elemzés. A 39 Balaton környéki település közül 24 településen májusban is magasabbak voltak a négyzetméterárak, mint áprilisban, vagyis ezeken a településeken úgy tűnik, hogy nem érték el a csúcsot a használt ingatlan árak. 15 településen viszont nem voltak magasabbak a májusi árak.

Ezek a déli oldalon Balatonföldvár, Balatonőszöd, Balatonszentgyörgy, Szántód, az északi oldalon pedig Ábrahámhegy, Badacsonytomaj, Balatonakali, Balatonalmádi, Balatonederics, Balatonszepezd, Csopak, Paloznak, Révfülöp, Szigliget, Tihany.

A felsorolásokból látszik, hogy a 15 település közül 10 település a Balaton északi partján található, ahol az árak 25 százalékkal magasabbak, mint a déli parton. Úgy tűnik, hogy a vásárlók ingerküszöbéhez az északi part árai kerültek közelebb. Lehetséges, hogy ezek az árak már olyan magasak, hogy egy esetleges kereslet csökkenés rá fogja kényszeríteni az eladókat, hogy ne emeljék tovább a kínálati áraikat a Balatonnál - írja a MegveszLAK.hu elemzése.