Elfogadta az Országgyűlés Gazdasági bizottsága a Közbeszerzési Hatóság (KH) 2021-re vonatkozó beszámolóját. Eszerint az eredményesen lefolytatott közbeszerzési eljárások száma az előző évhez képest mintegy 200 darabbal, értékben pedig 29 százalékkal nőtt.  A jelentés kiemeli, hogy a piaci verseny 2021-ben is biztosított volt a közbeszerzések területén. 

A közbeszerzési eljárásokban évente közel 5 ezer gazdálkodó szervezet vesz részt ajánlattevőként – ez 2021-ben sem volt másként. 

Fotó: Zsedrovits Enikő

Az ajánlattevők közül pedig tavaly mintegy 3,5 ezer különböző cég nyert a magyarországi közbeszerzéseken, hasonlóan a 2020-as évhez.
A magyar piac nyitottságát és a széles körű verseny megvalósulását bizonyítja, hogy a hazai vállalatok mellett nagy arányban, körülbelül egyharmadrészt nyernek külföldi cégek is közbeszerzéseket hazánkban, többek között a nagy értékű építési beruházások esetén, legyen szó akár autópályákról vagy gyorsforgalmi utakról

 - hangsúlyozza a KH sajtóközleménye.


Rekordösszegben nyertek a kkv-k

A nyertes mikro-, kis- és középvállalkozásokat tartalmazó közbeszerzések aránya Magyarországon hagyományosan nagyon magas. 2021-ben az ilyen eljárások aránya meghaladta a 85 százalékot, azaz minden 100 eljárásból a mikro-, kis- és középvállalkozások 85-öt megnyertek. 

A kkv-k által megnyert eljárások összértéke  elérte a 2,5 ezer milliárd forintot, amely rekord összegnek tekinthető.

„A magyar közbeszerzési piacon a kkv- szektor részvételi aránya emelkedő tendenciát mutat, míg 2020-ban minden 100 forintból 56-ot vittek, 2021-ben már 60 forint került a kkv-khoz”– hívta fel a figyelmet Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

Fokozott ellenőrzési tevékenység

A közbeszerzési piac integritásának biztosításához kapcsolódó munkát a Közbeszerzési Hatóság kiemelt feladatának tekinti. Ennek érdekében a szervezet a hirdetmények ellenőrzésére fokozott hangsúlyt fektetett, amely a 2021-es adatokban is érzékelhető, hiszen 26 661 darab beérkezett hirdetményre 27 171 darab, a Közbeszerzési Hatóság által kiadott hiánypótlási felhívás jutott, amely a Hatóság által végzett szigorú ellenőrzés bizonyítéka.

A hirdetményellenőrzés során a szabálytalanságok döntő többsége a Közbeszerzési Hatóság tapasztalatai alapján előzetesen kiszűrhető, így számos jogsértés megelőzhető.

A prevención túl a közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések teljesítésének és módosításának ellenőrzését a Hatóság tovább fokozta, mind mennyiség, mind hatékonyság tekintetében. Az elrendelt ellenőrzések száma 2020-hoz képest 2021-re csaknem 20 százalékkal nőtt.

A szigorodó ellenőrzési tevékenység eredményeként a Közbeszerzési Hatóság elnöke 2021-ben, minden korábbi évet meghaladva, 123 esetben kezdeményezett jogorvoslati eljárást 132 szervezet – ajánlatkérők és ajánlattevők – ellen. 

A Közbeszerzési Döntőbizottság rekord összegű, több mint 1,1 milliárd forint  bírságot szabott ki, amely visszatartó hatása miatt a jövőre nézve is nagymértékben hozzájárul a közbeszerzési eljárások szabályos lefolytatásához és végső soron a hatékony közpénzfelhasználás biztosításához.

„A Közbeszerzési Hatóság által hivatalból kezdeményezett jogorvoslati eljárások esetében a Közbeszerzési Döntőbizottság összesen 913,67 millió forint bírságot szabott ki, amelytől azt reméljük, hogy mind az ajánlatkérőket, mind az ajánlattevőket a jogkövető magatartásra ösztönzi” – tette hozzá Kovács László.