Csődegyezségi tárgyalásra hívta össze hitelezőit augusztus 8-ra a Tungsram Operations Kft. A május 20. óta csődvédelem alatt álló, nagy múltú magyar cég jövőjéről döntenek az érintettek – tudta meg a Magyar Nemzet.

A Tungsram az elmúlt két hónapban, a törvényi szabályozást szigorúan betartva, a kijelölt vagyonfelügyelő közreműködésével a csődegyezségre készült. Ezen a hétvégén postázzák a meghívókat annak a 850 hitelezőnek, akikkel meg kell egyezni a cég további működése érdekében.

A csomagban ott lesz az az üzleti terv is, amely a vállalat vezetése szerint garantálja a további működés és a tartozások kiegyenlítésének feltételeit.

A Tungsramnál a csődegyezségi tárgyalásra az előírások szerint két típusú hitelező kap meghívást:

  • a biztosított csoport, amely többségében a finanszírozó bankot jelenti,
  • valamint a nem biztosított csoport, vagyis minden más beszállító.
    Ahhoz, hogy a cég normális működése visszaálljon, és a csődeljárás megszűnjön, mindkét csoport képviselőinek 50 százalék plusz egy igen szavazata szükséges az augusztusi tárgyaláson. Ezért a vállalat minden lehetséges módon igyekszik elérni, hogy minél többen jelen legyenek.

Az Eximbank kezében a vállalat jövője

– Az elmúlt időszakban számos hitelezőnkkel beszéltünk a jövőről, és megtisztelő volt hallani, milyen elkötelezettek és támogatók a Tungsram irányába. Ezért arra számítunk, hogy a nem biztosított hitelezők körében jók az esélyeink a megegyezésre – emelte ki Jörg Bauer. A Tungsram csoport elnöke a vállalat munkatársainak kiküldött levelében kiemelte:

A kulcsvevők körében is hasonlóan kedvező volt a fogadtatás, mivel továbbra is számítanak a Tungsram termékeire, szolgáltatásaira, és fennáll a vásárlási szándékuk is.

A Tungsram kilábalási terve megerősíti a hazai kkv-k iránt tanúsított felelősséget. Az üzleti terv szerint ugyanis a legkisebb, tízmillió forint alatti tartozásokat a Tungsram bizonyos időn belül teljes mértékben kiegyenlítené. Ez a 850 hitelezőből a több mint hatszáz magyar kkv-nak jelent előnyt, ezért fontos, hogy a kisebb cégek is képviseltessék magukat az egyezségi tárgyaláson.

tungsram
Fotó: Kallus György / VG

A beszállítók jó eséllyel elfogadják a csődegyezségi tervet. Ebben az esetben pedig már csak a másik csoporton, a biztosított hitelezőkön múlik a Tungsram jövője. Ez a csoportot gyakorlatilag az Eximbank jelenti.

Az elnök arról tájékoztatta a Tungsram munkatársait, hogy a vállalat eddig is mindent megtett a csődeljárás sikeréért és a folytatás lehetőségéért: a törvényi előírásokat betartva fizette a munkabéreket, adókat és az alapvető működéshez szükséges költségeket.

Új időszámítás kezdődhet a Tungsramnál

A csődtörvény úgy rendelkezik, hogy a csődeljárás előtt keletkezett beszállítói tartozásokat az egyezség előtt tilos kifizetni, de ha a hitelezők lehetőséget adnak a Tungsram továbbélésére, akkor az egyezség szerinti feltételekkel erre is sor kerül.

Az augusztus 8-i csődegyezségi tárgyalás utáni, új Tungsram-korszakra készülve a menedzsment is átalakul. Ügyvezetőként egy tapasztalt szakember, Zelles Sándor csatlakozott Jörg Bauer elnökhöz – olvasható a belső tájékoztatásban.

Segítséget kaptak az elküldött dolgozók

A vállalat az elbocsátandó 1800 dolgozójáért is mindent megtett, amit lehetett: az elmúlt több mint két hónapban a gyárakban öt alkalommal tartottak többnapos állásbörzét, amelyen 260 cég ajánlott több ezer munkahelyet a Tungsram elbocsátás előtt álló dolgozóinak.

Többtucatnyian dolgoztak azon, hogy az állást keresők sikerrel gyorsan elhelyezkedjenek, ezt a Tungsram oktatással is elősegítette. Az állásbörzék tanulsága az volt, hogy a tungsramos dolgozók értéket jelentenek a munkaadóknak, és elhelyezkedésük kevés akadályba ütközik.