BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megint van Balatoni hal, de a hekk nem az

Uniós oltalom alá került a Balatoni hal mint termék. A tóhoz nem köthető halak, köztük a hekk viszont nem tartozik bele ebbe a kategóriába.

A magyar haltermelés újabb mérföldkövének nevezte az agrárminiszter kedden 

az új brand, a Balatoni hal eredetmegjelöléssel ellátott, uniós oltalom alatt álló termékek megjelenését.

Nagy István Balatonbogláron, sajtótájékoztatón leszögezte, bár sok kritika érte, főleg a Balatonnál a halászati tevékenység több évvel ezelőtti leállítását az ország természetes vizeiben, ma már nem férhet hozzá kétség, hogy jó döntés volt. Ezt a halállományok növekvő mennyisége és minősége, valamint a 800 ezer fősre bővült magyar horgásztársadalom is jól mutatja tette hozzá.

Új lehetőség kapujában állunk azzal, hogy sikerült elérnünk, a balatoni hal újra kapható, és ezzel a branddel újra bekerülhet a köztudatba 

fogalmazott a miniszter. Megjegyezte, hogy a tavaly elnyert uniós oltalmat csak a Balatonból, vagy a Balaton vízgyűjtő területén lévő tógazdaságokból származó, kereskedelmi forgalomba kerülő ponty és fogassülő termékek élvezhetik.

Nagy István elmondta, az Agrárminisztériumban régóta dolgoznak azon, 

ne lehessen többé balatoni halként emlegetni a tóhoz nem köthető halakat, köztük a hekket. 

MÉSZÁROS Miklós; NAGY István Balatoni hal brand
Fotó: Varga György/MTI

Arra törekszünk minden eszközzel, hogy visszaadjuk a balatoni hal rangját, és felhívjuk a figyelmet arra, kiváló őshonos halaink vannak, amelyek méltóak mindennemű gasztronómiai elismerésre

fogalmazott. Hozzátette, a Balatoni hal brand a termékek piacra jutását hivatott elősegíteni. Az uniós oltalom szimbóluma, és a most bevezetett brand a fogyasztók számára egyértelművé teszi, hogy kiváló minőségű, ellenőrzött, és szigorú termékleírás szerint előállított hazai terméket vásárolnak, a termelőknek pedig segít a termékük népszerűsítésében és a piaci visszaélések kivédésében összegezte.

A Balaton vízgyűjtőjén tógazdaságokkal rendelkező Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) és a Halker Kft. együttműködési megállapodásának köszönhetően mostantól az éttermek és vendéglátóipari egységek kínálatában is megjelenhetnek a Balatoni hal jelzéssel ellátott termékek. A fogyasztói kör bővítése, a lakossági igények kielégítése a következő hónapok feladata ismertették a sajtótájékoztatón.

Szári Zsolt, a BHN vezérigazgatója hangsúlyozta, Európa valamennyi édesvizében megszűnt már a halászati tevékenység, és a korlátozás kiterjed a tengerekre, óceánokra is, amelyek 30 százalékán már tilos a halászat. Az asztalra kerülő tengeri állatok 56 százalékát tengeri akvakultúrákban állítják elő a túlhalászások és a halászati technológiák egyéb káros következményei miatt.

SZÁRI Zsolt Balatoni hal brand
Fotó: Varga György/MTI

A vezérigazgató felidézte, hogy amikor 2013 végén megszűnt a kereskedelmi célú halászat a Balatonon, két lehetőség maradt, hogy balatoni hal kerülhessen az asztalra. Az egyik a Sió-zsilip angolnacsapdája, ami csak ritkán, vízeresztésekkor működhetett, és főként az angolnák fogására specializálódott. Tavaly óta a zsilip átépítése miatt ez a lehetőség megszűnt közölte. 

A másik lehetőség a Balaton vízgyűjtő területének oltalom alá helyezése volt, ezt az utat jártuk végig 

mondta. Innen kezdve a tó egykori kiöntési területén létesült édesvízi akvakultúrákban megtermelt hal az, amely túlnyomórészt balatoni halként kerül az asztalokra magyarázta.

Elmondta, a horgászati tevékenységgel évi 500-600 tonnányi hal kerül az asztalokra közvetlenül a Balatonból, 

a halgazdálkodási társaság pedig 150-200 tonnányi halat tud biztosítani a tógazdaságaiból a feldolgozott késztermékekként, előhűtött és mélyhűtött formákban piacra kerülő Balatoni hal-termékek előállításához.

Balatoni hal brand
Fotó: Varga György/MTI

Gödri Zoltán, az oltalmat kapott termékeket előállító Halker Kft. ügyvezető-alapítója elmondta, a 32 éve indult vállalkozásnál folyamatos a fejlesztés, jelenleg egy irodabővítési projekt, és egy 2 ezer négyzetméter alapterületű húsfeldolgozó építése zajlik. Három telephelyen, 540 alkalmazottal és napi több mint száz teherautóval dolgoznak ismertette. A halfeldolgozót több lépcsőben önerőből fejlesztették jegyezte meg.

Szálka a szemünkben: hétezer forint a halászlé Baján

A háborús infláció a bográcsokba is beszivárog Baján, mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki enne egy jót a hagyományos halfőző fesztiválra látogatva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.