A Mozdony és Motorvonatvezetők Szakszervezete elhatárolódik minden olyan kezdeményezéstől, amely jelen gazdasági, energetikai válságban a vasút – mint alapvető és fenntartható közlekedési rendszer – működését sérti vagy veszélyezteti. 

Aszófő, 2020. augusztus 2.M61-es dízelmozdony továbbítja a Kék hullám nevű személyvonatot Aszófőnél a MÁV nosztalgia-hétvégéjén 2020. augusztus 1-jén.MTI/Máthé Zoltán
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A szakszervezet közleményében leszögezi:

Magunk részéről cél, hogy hozzájárulhassunk a jelenlegi gazdasági válság országra és emberekre nehezedő terheinek csökkentésében.

– tette közzé honlapján a Mozdony és Motorvonatvezetők Szakszervezete.

„Ezen társadalmi felelősségvállalást természetesen tagjaink munkáltatóval szembeni megfelelő védelme mellett tervezzük a jövőben is, azonban biztosak vagyunk abban, hogy a szeptemberben tervezett munkabeszüntetés kizárólag politikailag motivált, és nem szolgálja sem a vasúti dolgozók, sem az utasok, így pedig a magyar emberek boldogulását” – olvasható a közleményben.

Mint írták, a szeptember 5-re tervezett munkaleállás a Mozdonyvezetők Szakszervezete részéről kezdeményezett sztrájk, amihez értelemszerűen nem csatlakozik valamennyi mozdonyvezető, így nem tekinthető reprezentatívnak a vasúti dolgozók részéről.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete augusztus 24-i küldöttközgyűlésén olyan határozatot hozott, hogy szeptember 5-én nulla órától a személyszállításra és az árufuvarozásra vonatkozóan, határozatlan idejű sztrájkot hirdet – közölte a szakszervezet a honlapján.

A közlemény szerint a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatóját levélben értesítették a küldöttek döntéséről, egyben tárgyalást kezdeményeztek követeléseik teljesítésére. A MÁV-Start korábban kiadott közleményében arról írt, hogy a mozdonyvezetők felelősségteljes munkájának jelentőségét a javadalmazásukban is kiemelten ismeri el. A közlemény szerint a mozdonyvezetők keresete 2016 óta több mint 60 százalékkal növekedett a tavalyi év végéig. Az idén év elején megvalósított 10 százalékos béremelés tovább növelte járandóságukat.

Bérkövetelés: a MÁV után a Volánnál is szervezkednek

Megkezdődött a felkészülés egy október eleji demonstrációra a Volánbusz dolgozói körében. A szervezők hangos, látványos tiltakozásra készülnek a cégcsoport székháza előtt. A második legnagyobb buszos szakszervezet az idén plusz 10, jövőre plusz 15 százalékos emelést akar. Az esélyeiket azonban rontja, hogy az orosz–ukrán háború nyomán eszkalálódott gazdasági válság a Volán működését is extrém módon kifeszítette, ráadásul a 18 ezres munkavállalói oldal 2021-ben három évre szóló bérmegállapodást írt alá a menedzsmenttel, így jogszerűen nem sztrájkolhat.