BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sztrájkolna a Mozdonyvezetők Szakszervezete, nem ért egyet a MÁV

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A MÁV-Start a mozdonyvezetők felelősségteljes munkájának jelentőségét a javadalmazásukban is kiemelten ismeri el – közölte a társaság annak kapcsán, hogy a Mozdonyvezetők Szakszervezete sztrájkkal fenyegetőzik. A közlemény szerint a mozdonyvezetők keresete 2016 óta több mint 60 százalékkal növekedett a tavalyi év végéig. Az idén év elején megvalósított 10 százalékos béremelés tovább növelte járandóságukat. Ennek eredményeként a mozdonyvezetők MÁV csoporton belül és a teljes nemzetgazdaságban is kiemelkedő mértékű havi átlagkeresete meghaladja a 800 ezer forintot.

Fotó: Máthé Zoltán

A MÁV kiemelte, hogy mindezeken felül,

júliusban előrehozott, egyszeri, egyösszegű kifizetésben részesült a vállalatcsoport minden munkavállalója, köztük a mozdonyvezetők is.

A MÁV és a MÁV-Start a szakszervezetekkel kötött megállapodások minden egyes pontját maradéktalanul betartotta és betartja, ezért a vasúttársaság a bírósághoz fordul, és kezdeményezi a sztrájk jogellenességének megállapítását – áll a közleményben.

A Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvivő bizottsága korábban közölte, hogy meglátása szerint a munkaügyi kapcsolatok terén a MÁV Zrt. és a MÁV-Start Zrt. nem teljesítette a márciusra meghirdetett jogszerű sztrájk lemondásához kapcsolódó megállapodást. Mint írták, a sztrájk elkerülése érdekében a munkáltató kötelezettséget vállalt 300 ezer forint egyszeri kifizetésére úgy, hogy minden egyéb évközi kifizetés a többi vasutassal azonos módon és mértékben megilleti a mozdonyvezetőket. Meglátásuk szerint a megállapodásban vállalt fizetési kötelezettsége alól a munkáltató úgy kívánt kibújni, hogy ezt összemosta a minden munkavállaló számára biztosított vasutasnapi kifizetéssel.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete felszólította a MÁV vezetését a megállapodásban vállalt kötelezettségei teljesítésére, és azt javasolta, hogy a megállapodás betartatása érdekében augusztus végi ülésén határozzon a sztrájk időpontjáról.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.