Átadná az államnak Szekszárd a helyi vízszolgáltatóban lévő részesedését. A tolnai megyeszékhely jegyzője a közgyűlés csütörtöki ülése után közölte: a helyi vízszolgáltató zökkenőmentes működésének biztosításáért Szekszárd önkormányzata részt kíván venni az állami integrációs programban.

Glass,Filled,With,Water,From,Faucet
Fotó: Shutterstock

Gábor Ferenc jelezte: a közgyűlés ülésének zárt részén a képviselők csaknem mindegyikének támogatásával fogadta el a testület azt a szándéknyilatkozatot, amelynek értelmében az önkormányzat részt kíván venni a Nemzeti Vízművek Zrt. (NV) által koordinált integrációs folyamatban. Közölte: az önkormányzat többségi tulajdonában álló, Szekszárdon és további több mint félszáz Tolna megyei településen szolgáltató Egyesült Regionális Önkormányzati Víziközmű Zrt. (ERÖV) hatékonyabb hosszú távú működéséért határoztak így a képviselők.

Utalt rá:

a szolgáltató a növekvő költségei miatt veszteségessé vált, a településeknek pedig dönteniük kell, finanszírozzák-e ezeket a veszteségeket, vagy átadják részesedésüket az államnak, amely vállalatán keresztül garantálja a szolgáltatás biztonságát, a társaság működőképességének fenntartását.

A jegyző közölte: tudomása szerint az ERÖV-ben részesedéssel rendelkező többi településen is megszülettek már a hasonló döntések. Kérdésre válaszolva Gábor Ferenc azt mondta, egy későbbi közgyűlésen az önkormányzat várhatóan már arról dönt, hogy az állami tulajdonú NV-re ruházza át részesedését az ERÖV-ben. 

A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény tavaly nyár óta hatályos módosítása alapján lehetővé vált az önkormányzatoknak és a tulajdonukban álló víziközmű-szolgáltatóknak, hogy – önkéntesen – részt vegyenek az integrációban.

Tavaly decemberben és idén januárban több dél-alföldi település döntött úgy, hogy részt vesz az NV integrációs programjában, egyúttal az Alföldvíz Zrt.-ben lévő tulajdonrészét ingyenesen átruházza az államra.

Herczeg Tamás (Fidesz) Békés megyei országgyűlési képviselő márciusban arról számolt be, hogy 1,3 milliárd forintból bérfelzárkóztatást hajtott végre a több mint 93 százalékos tulajdonrészt szerző állami cég az Alföldvíznél, ahol így átlagosan 18 százalékkal nőtt a mintegy 1200 munkavállaló bére. Hozzátette: van remény arra, hogy még idén újabb emelés lesz.