BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Végérvényesen eldőlt: Magyarország az autóipari forradalom élvonalában

Hihetetlen gyorsasággal szállt be Magyarország az autóipar forradalmi átalakulásába, pár éven belül itt készülhet el Európában a legtöbb akkumulátor, ami érdemben feljebb tornászhatja a növekedési várakozásokat a következő hét-nyolc évben.

Habár ma még minden a gazdasági nehézségekről, az ellátási láncok zavarairól és a csiphiányról szól, a magyar gazdaság és benne az ipar kilátásai középtávon már kifejezetten bizakodásra adnak okot:

túlzás nélkül állítható, hogy a kínai CATL múlt héten bejelentett 3000 milliárdos debreceni beruházása Magyarországot az autóipari forradalom élvonalába repíti, hazánk pár éven belül Európa egyik legnagyobb akkumulátorgyártó nagyhatalmának fog számítani.

Az autóipar átalakulásának folyamatába történő bekapcsolódásunk az elmúlt években vett lendületet, döntően a két dél-koreai vállalat, a Samsung és az SK Innovation jóvoltából. Ez utóbbi nevéhez volt köthető Magyarország történetének eddigi legnagyobb zöldmezős beruházása, a 680 milliárd forintból felépülő iváncsai gyár éves szinten 30 gigawattóra gyártókapacitással fog rendelkezni. De a CATL ezt is felülmúlja, ennek több mint a háromszorosát, 100 gigawattórát lesz képes előállítani a debreceni üzem. Nem tudni, hogy a május végén az Európai Bizottságnak megküldött konvergenciaprogramban számolt-e ezzel a termelési értékkel a kormány, de már abban is úgy kalkulált, hogy 2025-re Németország után Magyarország fog rendelkezni a legnagyobb kapacitással Európában. 

 

Németország után Magyarországon terjeszkedik a CATL

Ott nem tart a magyar akkumulátoripar, hogy az egész nemzetgazdaság növekedési ütemére jelentős hatással legyen, de uniós összevetésben 2020-ra már a második legnagyobb volt Németország mögött, ennyiben tehát tekinthető Magyarország akkumulátorhatalomnak – mondta a VG-nek Matheika Zoltán, a Kopint-Tárki vezető kutatója. A szakember kiemelte, hogy 2018 óta látványos hazánkban az akkumulátorgyártás felfutása, akkor még nulla százalék volt az ágazat feldolgozóipari részesedése, ez 2020-ra 1,8 százalékra emelkedett. 2021-re vonatkozóan még nincs adat, de szerinte ez az arány tavaly is tovább emelkedhetett. Jelenleg úgy fest, hogy a jövőben egyértelműen Németország lesz az elektromobilitáshoz köthető európai akkumulátorgyártás centruma – tette hozzá –, nem mellesleg a CATL Németországban is épít egy hasonló kapacitású gyárat.

Magyarország másodvonalbeli szereplőként is dobogós helyezést érhet el az EU-ban, különösen a most bejelentett CATL-beruházás megvalósulásával

– erősítette meg a szakértő, ugyanakkor jelezte, az ipar minőségi előrelépését tekintve már nem sok jóval kecsegtet. A legfrissebb elérhető – 2019-es – adatok alapján a TEÁOR 27.20-as szakágazat eleve a feldolgozóipari átlagnál alacsonyabb hozzáadottérték-tartalmú iparág, nemcsak Magyarországon, de az EU-ban is. Az Európai Unióban a feldolgozóipar hozzáadottérték-tartalma 29 százalék volt 2019-ben, az akkumulátor- és szárazelemgyártásé pedig csak 20 százalék. „Ezen belül Magyarország nagyjából a szokott formáját hozza: 2019-ben a magyar akkumulátor- és szárazelemipar hozzáadottérték-tartalma 15 százalék volt, 5 százalékponttal alacsonyabb, mint az EU-átlag” – mutatott rá Matheika Zoltán.

Ádáz harc folyhatott a beruházásért

Ha azt gondolnánk, hogy ezekért a technológiákért nem folyik éles harca világban, elég csak a szomszédos Szlovákia politikusainak reakciójára figyelni, a korábbi miniszterelnök, Igor Matovic, a jelenlegi pénzügyminiszter szúrt oda a gazdasági miniszter kollégájának, hogy Magyarország elszáguld Szlovákia mellett. Északi szomszédunk aggodalma egyáltalán nem véletlen, Szlovákia az egy főre jutó termelési érték alapján a világ vezető autóhatalma, az ötmilliós ország éves szinten egymillió autót gyártott le a járvány előtt, tehát az országnak egyáltalán nem mindegy, hogy az autóiparban zajló technológiaváltásba miképp kapcsolódik be. És azt sem szabad elfelejteni, hogy 2015 óta óriásit fordult a világ, akkor még ők happolták el hazánktól a Land Rover-gyárat, azóta viszont fordult a kocka, miután a BMW is nálunk kötött ki. A hírek szerint a CATL sem véletlen tört lándzsát Magyarország és Debrecen mellett, sokat nyomhatott a latban, hogy a cívisvárosban építi fel legújabb gyárát a német autóipari cég.

2022.05.26. SK Innovation gyár építése Iváncsa határában
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

 

A növekedést is meg fogja tolni

Lényegesen felülírja a növekedési várakozásokat – ezt Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője mondta a beruházásról. A szakember szerint egyelőre nehéz pontos becslést adni, hogy mennyivel járul hozzá a GDP-bővüléséhez, de biztos, hogy számottevő lesz a hatása. Emlékeztetett a Mercedes-beruházásra, amelynél ez a mostani hétszer nagyobb lesz, az akkor fél-egy százalékponttal járult hozzá a bruttó hazai termékhez. Arra számít, hogy fokozatosan fog felépülni a debreceni gyár, valószínűleg 2030-ig elnyújtva adják át az egyes termelési egységeket, folyamatosan kielégítve az itteni autógyárak akkumulátorkeresletét.

Az elemző a növekedésre gyakorolt hatásról azt mondta, hogy középtávon 5-6 százalékra is gyorsulhat a magyar gazdaság bővülési üteme.

Szerinte 2024-ben már a beruházási adatokban megjelenhet, 2025-től pedig a termelésben is, amely így a 2030-ig terjedő időszak GDP-jét támogatja majd.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.