Elkezdődött az őszi félév az egyetemeken, ennek apropóján a Profession.hu elkészítette friss elemzését a különböző felsőfokú végzettséggel és szakmai ismerettel rendelkező munkavállalók bérigényeiről és pályaorientációjáról. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) volt hallgatói várják el a legmagasabb havi fizetést, akiket a Budapesti Corvinus Egyetem diplomásai követnek, majd a Miskolci és az Óbudai Egyetemé – derült ki az elemzésből.

bér
Fotó: Shutterstock

Magyarország leglátogatottabb tematikus állásportálja az egyetemet végzett munkavállalók munkaerőpiaci elváratásait és lehetőségeit vizsgálta. A mintát szolgáltató adatbázis releváns és aktív felhasználóinak többsége az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) (13 százalék), a Debreceni Egyetemen, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (11 százalék) és a Pécsi Tudományegyetemen (8 százalék) szerzett diplomát korábban.

A teljes minta 89 ezer főből állt.

Eltérő pályaorientációs tervek az egyetem után

Az egyetemi végzettség megszerzése után a különböző intézményekről kilépők más-más területeket részesítenek előnyben jövendőbeli állásuk megpályázásakor.

Az ELTE-n végzettek leginkább adminisztratív, asszisztensi és HR-adminisztrációs területekre jelentkeznek, míg a BME egykori hallgatói a projektmenedzseri, gépészmérnöki, adminisztrációs munkákat pályázzák meg, a Debreceni Egyetemen végzettek pedig az adminisztratív, asszisztensi és értékesítési munkatársi pozíciókat részesítik előnyben.

Érdekesen alakul a diplomások elhelyezkedése a munkaerőpiacon

A BME volt hallgatói a projektmenedzsment, gépészmérnök és a programozó, fejlesztő területen helyezkedtek el elsősorban. A Corvinusról szintén a projektmenedzsmentet választották a legtöbben, amit a marketing, majd az adminisztrátori és dokumentumkezelő állások követnek. Az egykori ELTE-s hallgatóknak az adminisztrátori és projektmenedzsment területek mellett a tanító, tanár, pedagógus irány a harmadik leggyakoribb választás, míg a Budapesti Gazdasági Egyetem diplomájával rendelkezőknek a könyvelés, a projektmenedzsment és a kontrolling.

Egyre több nyugdíjas dolgozik

Több mint 160 ezren vannak jelen közülük a munkaerőpiacon.

A vidéki nagy egyetemeknél hasonlóan alakultak a munkaerőpiaci elhelyezkedések: a Debreceni, a Pécsi, a Szegedi és a Szent István Egyetemet végzett munkavállalók többsége – más-más sorrendben ugyan, de – azonos három szakterület egyikén helyezkedtek el: adminisztrátor és dokumentumkezelő, projektmenedzsment, valamint szakmai asszisztens pozíciókban. A Széchényi István és a Miskolci Egyetem volt hallgatóinál a szakmai asszisztens helyett harmadikként a gépészmérnöki állások szerepelnek még az első három leginkább választott terület között.

Az oklevelek befolyásolják a fizetési igényeket

A teljes mintán vizsgálva a bérigényeket elmondható, hogy a BME által kiállított diplomával rendelkezők várják el később a legmagasabb összeget, őket a Budapesti Corvinus Egyetem volt hallgatói követik, majd a Miskolci és az Óbudai Egyetemen végzettek.

A diplomás munkavállalók szakmai tapasztalatát figyelembe véve a pályakezdők körében az átlagos nettó havi fizetési igény 252 000–328 000 forint között mozog, ami az évek során a szakmai tapasztalat növekedésével egyre emelkedik, és az öt-tíz évnyi szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalók esetében már 401 000–580 000 forintra tehető.

A felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalók átlagos nettó bérigénye közel 396 000 forint havonta, szakmai tapasztalattól függetlenül, a diplomával rendelkezők teljes összesítését nézve.

„A legmagasabb iskolai végzettségtől függetlenül 2020 óta éves szinten 12 százalékot emelkedtek átlagosan a munkavállalói nettó bérigények Magyarországon. A helyzetre reagálva a vállalatok többsége az lekövetésére fejlesztette a béreket a munkavállalóik megtartásáért. Év elején a cégek többségénél a teljes munkavállalói állományra vonatkozóan általános béremelést ütemeztek be az idei tervekbe” – foglalta össze a munkaerőpiaci folyamatokat Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.

Augusztusban már megjelenhettek a katások a munkaerőpiacon

Esett a feladott álláshirdetések száma augusztusban – hívta fel a figyelmet Karácsony Zoltán, a HRportál álláspiaci szakértője. A következő hónapokban ismét érdemes lesz figyelni a munkaerőpiacot.