Évente több száz millió forintot termel a magyar filmexport – VG Podcast

A magyar film nem a bevételek és a megtérülés miatt, hanem a kultúra öregbítése céljából készül. A Nemzeti Filmarchívum a hazai mozgófilm 121 évének terméséből mutat be néhány alkotást szeptember 13. és 18. között a Budapesti Klasszikus Film Maraton és Nemzetközi Filmfesztivál keretei között.

ezek nagy részét 10-15 fokon kell tárolni, mert rendkívül gyúlékony a nitro-celluloid, amiből a régi tekercsek vannak. Digitalizálni kell, hogy állományvédelem céljából ne tűnjenek el ezek az alkotások. Emellett így lehet terjeszteni is őket. Világszinten a hazai filmeket terjeszteni szükséges, hiszen ez is a magyar kultúra része, és fontos ennek a tovább mentése. 

A Lumiére testvérek ekkor készítettek egy felvételt Budapesten, amit a francia archívum a magyar filmtár rendelkezésére bocsátott. A digitális adatról nem tudjuk, hogy meddig marad fenn, a tekercseket ebből a szempontból jobban ismerjük. Megfelelő körülmények között egy klasszikus filmtekercs 400 évig is elállhat, ha megfelelő körülményeket biztosítanak nekik. Norvégiában például mélyhűtik, mínusz 5 fokon tárolják a tekercseket.

Minőséget kell teremteni

Egy 100 évvel ezelőtt rögzített filmtekercset nem lehet forgalomba hozni, ezért rendkívül fontos digitálisan felújítani ezeket az alkotásokat, úgy a képet, mint a hangot. Amennyiben van sokszorozható digitális kópia a filmből, akkor egy klasszikus értékesítési láncon keresztül el lehet juttatni az emberekhez, nemcsak Magyarországon, hanem a nemzetközi porondon is. Ez természetesen nem könnyű feladat. A modern mozikultúra kicsit olyan lett, mint a fast fashion ruhagyártás. Ezt úgy kell érteni, hogy egy új produkció addig érdekes, ameddig 2-3 hónapig a moziban fut, utána már túl is van rajta a közönség, jöhet a következő. A régiek ezen már túl vannak, de ezek az alkotások még mindig értéket hordoznak. Ráadásul ezeket sem látta mindenki, csak azért, mert régiek. Az 50 évvel ezelőtti filmek esetén a megjelenés óta több generáció is felnőtt, akiknek újdonságot jelenthetnek. Ezeket nem könnyű eljuttatni az emberekhez, de a Filmarchívumnak az a küldetése, hogy a magyar film történelme nem merüljön feledésbe. 

– idézte Peter Bogdanovichot a Nemzeti Filmintézet Filmarchívumának igazgatója, Ráduly György.

Ez is mutatja, hogy ezekre az alkotásokra van igény, valamint azt, hogy ezek terjesztése a magyar kultúra ápolása mellett gazdasági érdek is. A hazai filmtermés egy erőforrás, amelynek az ápolásával támogatni és fejleszteni lehet a jövő filmiparát.

A bevételekből részesülnek az alkotók, valamint azok jogutódai. A szerzői jogi törvény ezt részletesen szabályozza, a lényeg, hogy a klasszikus magyar filmek után a jogosultak megkapják a maguk részét. Ezt tiszteletben kell tartani. Ám a bevételeket és a jogdíjak kifizetését gátolja a kalózkodás, vagyis az illegális csatornákon való terjesztés, de ez egy olyan probléma, amivel egyik ország sem tud megbirkózni. Amit meg lehet tenni, hogy a különböző jogvédő szervezetek a szerző halála utáni 70 évben is jogosultak a jogdíjakra.

Meg lehet említeni a filmelőállítók jogát az adott produkcióhoz. Ilyenek például a producerek, akik pénzt szereznek az alkotáshoz, majd utána intézik a forgalmazást és a film utóéletét. Kelet-Európában ez egy érdekes helyzetet szül, mivel az államosítást követően a magánpénzből készült produkciók az állami vagyonhoz kerültek. Természetesen innentől is csak az állam szerepelhetett mint előállító. Ez a 90-es évektől megváltozott, de az ezt megelőző évek szinte teljes filmtermése állami vagyon, így 

Az állam szabadon értékesítheti ezeket a filmeket, mivel nála vannak ezeknek a produkcióknak a terjesztési jogai. Ezeket a jogviszonyokat már a 2004-es filmtörvény szabályozza.