BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyászos az idei Márton-nap a libatartók számára

Az éves forgalom döntő hányadát adó Márton-napi és karácsonyi szezonra erősen hatnak a takarmányárak, a madárinfluenza és az energiaválság, ezért a libaágazatban drasztikus visszaesésre számítanak.

A 2008-ashoz hasonlította az idei helyzetet a hagyományosan a libafogyasztás egyik csúcsát jelentő Márton-nap apropójából Szabó Ákos, a normál évben évi kétmillió libát, 10 millió kacsát és 15 millió csirkét nevelő és feldolgozó Tranzit cégcsoport vezérigazgatója. Az idei helyzetet azonban jól jellemzi, hogy a szokásos libamennyiségnek csupán valamivel több, mint a fele, 1,1 millió lesz a teljesítmény. 

Fotó: Herczegfalvi Zoltán

A vezérigazgató szerint egy éve három komoly problémával kellett megküzdenie az ágazatnak: a már akkor is emelkedő takarmányárakkal, a pandémiával és a madárinfluenzával. Ezek mindegyike ma is jelen van, sőt súlyosbodott a helyzet az energiaválsággal, amely 6-10-szeres áremelkedéseket produkál. 

A vezérigazgató szerint az utóbbi kigazdálkodhatatlan, és a tetejébe még az évszázad aszályának következményeivel, vagyis a brutális takarmányárakkal is szembesülniük kellett az állattenyésztő ágazatokban. 

Nyilvánvaló, hogy nem lehet minden pluszköltséget a fogyasztókra áthárítani, hiszen a költségkrízis miatt a csirke már így is 40-45 százalékkal drágult, a kacsa ára megduplázódott és a libáé is majdnem a kétszerese

– tette hozzá. Szerinte ezek a hatások a liba esetében most Márton-napkor és karácsonykor – amikor az éves árualap 80-90 százaléka fogy el – különösen kiütköznek. A fogyasztáscsökkenést egyelőre nem lehet megbecsülni, az viszont tény, hogy 2008-ban a libafogyasztás 40 százalékot zuhant vissza – mondta.

Ráadásul most újra megjelent a madárinfluenza, egy-egy állomány kiirtása pedig azt jelenti, hogy amit addig egy év alatt kellett megtermelni, most fél év alatt kellene behozni ahhoz, hogy egy család meg tudjon élni belőle. Szerinte ezért sok kistermelő inkább felhagy a libázással. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.