A BMW a debreceni beruházásának további növeléséről döntött. Egy elektromos akkumulátorcellákat összeszerelő üzemmel egészül ki

– mondta Szijjártó Péter Debrecenben. A külgazdasági és külügyminiszer hozzátette, hogy a bővítés 500-zal növeli a munkahelyek számát, így 

a beruházás értéke meghaladja a 800 milliárd forintot.

Ez Magyarország történetének harmadik legnagyobb zöldmezős beruházása. Ehhez a kormány újabb 13 és fél milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít

– jelentette ki. Hozzátette, minden BMW-modellhez, amelyet Debrecenben szerelnek össze, ott fogják gyártani az akkumulátort is, a bővítés pedig 144 ezer négyzetméterrel növeli meg a gyár alapterületét. Szijjártó Péter közölte, ha minden a megfelelő ütemben zajlik tovább, akkor 

az idei lesz az első esztendő, amikor a magyar autóipari termelés értéke meghaladhatja a 10 ezermilliárd forintot. 

Korábban Szijjártó úgy fogalmazott, hogy Debrecenben nem pusztán Európa, hanem az egész világ egyik legmodernebb gyárát hozzák létre, ahol a BMW az első teljes elektromos platformját fogja építeni. A miniszter kiemelte, hogy fenn kell tartani a Magyarországra érkező beruházások növekedésének ütemét, amiben a bajor vállalatoknak is nagy szerepük van.