Ahhoz, hogy megértsük, miről is van szó, érdemes azzal kezdeni, hogy a végrehajtás megindításának legjellemzőbb formája az, hogy a hitelező bank közjegyzői okiratba foglalja a végrehajtás elindításának lehetőségét. Ha pedig az szükségessé válik, a közjegyzőnél kezdeményezi a végrehajtás megindítását, és az általa felmondott kölcsönszerződést a közjegyző kézbesíti az adósnak, aki a hozzá visszaérkező tértivevény alapján kiállít egy kézbesítési tanúsítványt. A bank ennek felhasználásával kezdeményezheti a végrehajtást annál a közjegyzőnél, aki a kölcsönszerződést eredetileg közjegyzői okiratba foglalta. A Kúria egyedi esetben most meghozott döntése viszont azt mondja ki, hogy amennyiben a kézbesítési tanúsítvány bármilyen okból nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, akkor az nem tekinthető közokiratnak, így nem indítható közvetlen végrehajtás az adóssal szemben.
A Makisz elnöke a szervezet nevében ennek kapcsán fontosnak tartja kiemelni:
„A Kúria döntése egy konkrét perben hozott ítélet, amelynek lényege, hogy a bíróság alakilag nem találta megfelelőnek a közjegyzői felmondás tanúsítványát. Ez az adott ügyben azt jelenti, hogy a jelenlegi végrehajtás nem folytatódik, annak eddigi költségeit kifizeti a hitelező, a behajtási idő pedig megnövekszik. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy mivel a Kúria ebben az eljárásban nem azt vizsgálta és nem arról döntött, hogy a követelés jogszerű-e, ezért azt nem lehet kijelenteni, hogy az adós nem tartozik, és a követelés a későbbiekben, más eljárás keretében nem érvényesíthető. A hitelező várhatóan új követelésérvényesítési eljárást indít, legalábbis erre minden lehetősége megvan, annak költségeit pedig az adós fizeti majd meg” – érvel Bódizs Kornél.
A Makisz elnöke fontosnak tartja kiemelni, hogy a pereskedés egy ilyen ítélet reményében általában csak időhúzást eredményez. Igaz, esetenként ez szolgálhatja is az adós érdekét, de csak akkor, ha az időnyerés segít neki abban, hogy a fizetendő összeget előteremtse, esetleg anyagilag megerősítse a helyzetét. Szerinte azonban erre valók azok a kedvezmény-megállapodások, amelyekre a bankok és a követeléskezelők lehetőséget biztosítanak.
Fontos azonban megjegyezni, hogy az idő haladtával a késedelmi kamatok és a költségek növekednek, illetve a kedvezményes megállapodás esélyét csökkenti az az ügyfél, aki perrel lassítja a követelésérvényesítési folyamatot.
„A konkrét ügyben a közjegyzői okirat tartalmát nem ismerjük – ha ez megfelel a szokásos tartalomnak, akkor előfordulhat az is, hogy azon közjegyzők, akik biztosra akarnak menni, a jövőbeli tanúsítványaikat az ítélethez igazítják. Arra azonban nem számíthat az adósi oldal, hogy tömegesen meg fogják szüntetni a végrehajtást kérők a már folyamatban lévő eljárásokat, ahogy arra sem, hogy a jövőben az ilyen pereket az adósok feltétlenül megnyerik. Ugyanakkor érdemes az üggyel kapcsolatban megjegyezni, hogy a hitelezők és közjegyzők – saját jogi meggyőződésüktől is függetlenül – mindig alkalmazkodtak a bírói gyakorlathoz.
A közjegyzői felmondások egyébként – a közjegyzői törvény mellett – lényegében a végrehajtási törvény mindössze két során alapulnak, így a gyakorlatot eddig is a bíróság alakította, szinte már jogalkotói éllel. Bírósági döntés nyomán terjedt el az a közjegyzői/hitelezői gyakorlat is, hogy a közjegyzői okiratos hitel/kölcsön felmondását közjegyzői okiratba kell foglalni. A későbbi bírói gyakorlat következménye pedig az lett, hogy a felmondást a közjegyző kézbesíti, majd a kézbesítést is tanúsítja. A legfontosabb megállapításunk pedig az, hogy semmi nem változik abban a vonatkozásban, hogy a lejárt tartozásokat ki kell fizetni.”
A szakember azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a követeléskezelők pernyertességi aránya 90 százalék feletti. Ezt a magas arányt annak ellenére sikerül tartani, hogy a jogszabályok utólagos átértelmezésével a korábban bevett és bíróságok által is elfogadott gyakorlatok kérdőjeleződtek meg. Szavai szerint tehát nem arról van szó, hogy a 10-15 évvel ezelőtti banki konstrukciók hibásak lennének, hanem arról, hogy a régi termékek az akkori jogi elvárásokat tükrözik, és a jogalkalmazás változása a Makisz szerint esetenként a jogbiztonság határát is súrolja.
„Megitélésünk szerint egy gazdaság egészséges működése szempontjából az egyik legfontosabb az az általános jogbiztonság, amelyben az állam garantálja, hogy az adós fizet, a hitelező pedig a pénzéhez jut. Már csak azért is, mert a hitelezői oldalon is léteznek olyan sorsok és olyan történetek, amelyekben a család vagy vállalkozás azért megy tönkre, mert az adós nem teljesíti a kötelezettségét. A jogbiztonság garantálása ezért nemzetgazdasági érdek, hiszen sok ezer milliárd forintról beszélünk, ha a kifizetetlen tartozásokat összeadjuk.
Ha a kötelezettségeket tetszés szerint lehetne teljesíteni vagy elmulasztani, akkor a gazdaság egész egyszerűen leállna. A banki szektorban minden információt megkapnak a hitelfelvevők ahhoz, hogy a lehetőségeket és a kockázatokat mérlegeljék. Ha valaki kölcsönszerződést köt, azzal felelősséget és kötelezettséget vállal: a hitelező meghatározott pénzösszeg fizetésére, az adós pedig a pénz visszafizetésére és kamat fizetésére köteles, és mindkét félnek teljesítenie kell a vállalását.”
Mindemellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy Magyarországon az adósok döntő többsége megfelelően törleszt, és ha olyan élethelyzet adódik, ami a teljesítést átmenetileg vagy tartósan akadályozza, akkor felkeresik a hitelezőt annak érdekében, hogy a valós teljesítőképességéhez igazodó megoldást találjanak a tartozás rendezésére, például a teljesítés átütemezése, átstrukturálása révén.
„Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a bírósági ítéletek egyedi ügyben, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján hozott döntések, és a sajtóban – terjedelmi korlátok miatt is – a bírósági döntéseknek csak egy bizonyos szelete, egyfajta értelmezése jelenik meg. Ez a követeléskezeléshez kapcsolódó perek esetén is igaz, éppen ezért nagyon fontos felhívni az adósok figyelmét arra, hogy a sajtóban publikált – akár kúriai – döntésekből sem tanácsos a saját ügyükre vonatkozó messzemenő következtetéseket levonni, végképp nem javasolt a teljesítést megtagadni vagy a hitelezővel való kommunikációtól elzárkózni.
Már csak azért is, mert a tapasztalataink szerint a legtöbb probléma abból adódik, hogy még a jóindulatú fogyasztóvédő szervezeteknél is hiányzik a szakmai hozzáértés, aminek hiányában gyakran többet ártanak az ügyfeleknek, mint amennyit használnak. Mert amíg a követeléskezelői oldalon csak a rengeteg fogyasztóvédelmi jogszabály, felügyeleti elvárás, ezenfelül pedig magas szintű szakmai követelmények ismerete, betartása mellett szabad dolgozni, addig az adósok képviselőivel szemben semmilyen elvárás nincs. Több olyan cég is van a piacon, amely pénzért ígér segítséget, azonban nem tudják vagy nem foglalkoztatja őket, hogy az adósok üzletszerű képviselete kizárólag az MNB közvetítői engedélye birtokában végezhető.”
Bódizs Kornél ezért, ha az adós úgy gondolja, hogy ha valakinek szakmai segítségre van szüksége, a leghelyesebb, ha ügyvédhez fordul. De valójában azzal lép előre a legnagyobbat, ha együttműködik a követeléskezelővel, és nyitott arra, hogy kedvezménymegállapodást kössön. Ez már csak azért is a legbiztosabb út, mert a követeléskezelés eszköztárának első eleme a kedvezmény, a részletfizetési, esetleg elengedést is tartalmazó megállapodás megkötése.
Ehhez viszont az ügyfél együttműködésére is szükség van. Leginkább arra, hogy biztosítsák az aktuális elérhetőségüket – mert nagyon sokan elfelejtik az esetleges változásokról értesíteni a követeléskezelőt –, hogy átvegyék és elolvassák a leveleinket, sőt, lehetőleg aktívak legyenek. Keressék a követeléskezelőt, jelezzék a fizetési hajlandóságukat és legyenek proaktívak abban, hogy a követeléskezelővel közösen megtalálják a számukra anyagilag vállalható megoldást. Ez csak 2021-ben sok esetben segített abban, hogy a nehéz helyzetbe került adós és családja megmeneküljön a követeléskezelők számára is végső eszköznek számító, pluszköltséggel járó végrehajtás alól
