Megemelték a pedagógusok szakmai pótlékát
A kormány arról döntött, hogy 20 százalékról 32 százalékra emelik a pedagógusok szakmai pótlékát. A jogszabály-módosítás péntek este jelent meg a Magyar Közlönyben.

A belügyminiszter, Pintér Sándor a közoktatási konzultáción beszélt róla, hogy a pótlékot meg fogják emelni.
A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 16. § (11) bekezdésében a »húsz« szövegrész helyébe a »harminckettő« szöveg lép. Ez a rendelet 2023. január 1-jén lép hatályba
– olvasható a közlönyben. A közlönyben említett jogszabály, amely a mostani döntéssel módosul, a következő:
A pedagógus-előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó foglalkoztatott a (9) bekezdésben foglaltak alapján a pótlék és illetményeltérítés nélkül számított illetménye húsz százalékának megfelelő ágazati szakmai pótlékra jogosult.
Ez azt jelenti, hogy a pedagógusoknak nem a munkabérét emelte meg a kormány, hanem egy olyan pótlékot, amely a 2014-ben meghatározott fizetési alapjukhoz idomul. Ahogy arról korábban írtunk, a kormány az uniós források folyósításához kötötte a pedagógusok nagyobb mértékű bérfejlesztését.
Navracsics: Magyarország most már hozzáférhet az uniós forrásokhozMagyarország hozzáférhet az uniós forrásokhoz – közölte Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője közös sajtótájékoztatóján, miután Brüsszelben előző nap jóváhagyták a magyar helyreállítási tervet. |
Amíg nem kapja meg Magyarország a neki járó forrásokat, addig 10 százalékos pedagógusbér-emelést tud megelőlegezni a kormány a nemzeti költségvetés terhére a mostani szankciós válságban – ezt a kormány most rendeletben is rögzítette.
A további tervezett béremelés tehát már Brüsszeltől és a Magyarországnak járó uniós források érkezésétől függ
– olvasható a Belügyminisztériumnak az MTI-hez péntek este eljuttatott közleményében.
A tárca azt írta: a kormány többször leszögezte, ahogy Magyarország megkapja a hazánknak járó uniós forrásokat, a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógusbér-emelés következhet.
A kormány terve, hogy a pedagógusok átlagbére 2025-re elérje a diplomás átlagbérek 80 százalékát. Ha megérkeznek az uniós források, a mostani bérhez képest 2023-ban a 10 százalékos béremelés helyett 21 százalékos, 2024-ben 25 százalékos, 2025-ben pedig 29-30 százalékos lehet az emelés mértéke.
Hozzátették:
a mostani 10 százalékos béremelés 143 146 iskolai és óvodai pedagógust érint, és az emelésre a kormány 67,6 milliárd forintot biztosít.


