BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga Mihály: újra kell tervezni a 2023-as folyamatokat

A pénzügyminiszter szerint a háború és a szankciók kihívás elé állítják a gazdaságot. A 2023-as terveinket finomhangolni kell.

Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciós politika gyökeresen megváltoztatta a gazdasági folyamatokat. Ennek hatására újra kell tervezni a 2023-as év gazdasági és pénzügyi folyamatait – írta péntek délelőtti Facebook-posztjában Varga Mihály.

20221202 BudapestVállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 22. Vállalkozók napja rendezvénye
Varga Mihály, 2023
Varga Mihály: újra kell tervezni a 2023-as folyamatokat
Fotó: Teknős Miklós / Magyar Nemzet

A pénzügyminiszter arról számolt be, hogy a kormány már megkezdte ezt a munkát, és ennek eredményeképpen év végéig

a korábban elfogadott, más gazdasági pályát feltételező 2023-as költségvetést módosítja a kabinet.

A tárcavezető szerint az a cél, hogy a kedvezőtlen nemzetközi környezetben is biztosítsák a hiány és az adósság csökkentését, azonban a családtámogatások, a nyugdíjak és a munkahelyek megvédése is prioritás.

Varga Mihály hozzátette, egyetért Vajda Zoltánnak, az Országgyűlés költségvetési bizottsága elnökének javaslatával, hogy erről tájékoztassa a parlament illetékes bizottságát. 

Amint a Pénzügyminisztérium elkészül a módosításokkal, és ezt a kormány jóváhagyja, Varga örömmel részt vesz a költségvetési bizottság ülésén – zárta bejegyzését a tárcavezető.

Nagy Márton: nem lehet rövid távon ezt a válságot megúszni

Nem történt gazdaságpolitikai hiba – jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány konferenciáján, hozzátéve, hogy jelen pillanatban mind a folyó fizetés mérleg, mind a költségvetés nemhogy egyensúlyban van, hanem többletet mutat, szerinte erre a gazdaságra senki nem mondhatja, hogy egyensúlytalanságban lenne. A tárcavezető úgy látja, nem globális világválság, hanem európai gazdasági válság van, amelyben teljes iparágak tűnnek el, ugyanakkor továbbra sem látni, hogy erre miképp reagálna Európa.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.