BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kkv-k már látják a fényt az alagút végén

Javultak a nyereségvárakozások, és egyre több cég tervez beruházásokat is.

Némileg javult a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások eredményvárakozása és beruházási szándéka éves időtávon tavaly novemberben a negyedévvel korábbihoz képest, miközben az árbevétel-előrejelzésük stagnált a K&H kkv-bizalmiindex legutóbbi felmérése szerint.

Man,Training,A,New,Recruit
Fotó: Shutterstock

A bank hétfői közleménye szerint a következő 12 hónapra vonatkozó várakozásokat összegző kutatásból kiderül, a cégek 8,6 százalékos árbevétel-növekedésre és 4,4 százalékos profitbővülésre számítanak, a várt bevételnövekedés az előző negyedéves felmérés óta nem változott, a nyereségvárakozás kissé nőtt a korábbi 3,3 százalékhoz képest.  

A K&H kkv marketing- és értékesítéstámogatási vezetője, Rammacher Zoltán szerint 

a cégmérettel párhuzamosan nő a pénzügyi eredményvárakozás is. 

A mikrocégek átlag alatti, 7,8 százalékos árbevétel- és 3,7 százalékos profitnövekedéssel számolnak, a kisvállalkozások 8,9 százalékos árbevétel- és 4,5 százalékos nyereségnövekedést várnak, míg a középvállalkozások 11,8 százalékos árbevétel-növekedést és a nyereség 7,4 százalékos emelkedését valószínűsítik.

Emelkedett a fejlesztésre készülő vállalkozások aránya, az előző negyedévhez képest már nem 61, hanem 66 százalékuk tervez beruházást. Ezen belül 22 százalékról 29 százalékra nőtt a gépek, berendezések beszerzése, míg informatikai fejlesztéseket a cégek 29 százaléka tervez, 20 százalék pedig a céges autóflottát cserélné vagy bővítené.

A bank január elején közölte, hogy 

a mikro-, kis- és középvállalkozások egyéves várakozásait összegző bizalmi index az utolsó negyedévben mínusz 14-ről mínusz 7 pontra javult. 

A K&H 2004 óta készíti el negyedévente felmérését a kkv-k várakozásairól, legutóbb 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság döntéshozóit kérdezték meg az Impetus Research bevonásával 2022. november 7–25. között. 

A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló tíz gazdasági tényezőt vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.