Nem számít meglepetésnek, hogy a kiskereskedelmi forgalom volumene decemberben éves alapon 4,8 százalékkal csökkent – erről Regős Gábor, a Makronóm Intézet makroelemzési vezetője írt elemzésében a friss KSH-adatra reagálva.

20210306 MN Budapest Illusztráció: bolt,vásárlás,bankkártyás fizetés koronavírus-járvány alatt.
Fotó: Mirkó István / Magyar Nemzet 

Ebben rámutatott, hogy a forgalomváltozást eddig is csak az üzemanyag-forgalom bővülése tartotta a pozitív tartományban. Az üzemanyag-ársapkák eltörlésével azonban az üzemanyag-forgalom az előző havi 27,7 százalékos volumenbővülés után már csak 1,3 százalékkal növekedett. A kiskereskedelmi forgalom visszaesése legnagyobb részben az élelmiszerboltokhoz köthető, hiszen itt 8,3 százalékos mérséklődés volt, ami nem is meglepő az élelmiszerek 44,8 százalékos drágulása miatt. 

Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy ilyen áremelkedés mellett a forgalom volumenének visszaesése nem jelenti a boltok bevételének csökkenését, sőt, e tekintetben jelentős növekedés történt.

Regős Gábor azt is kiemelte, hogy a magyarok a mérséklődő reálbérek ellenére sem mondtak le tavaly karácsonykor az ajándékozásról, hiszen a nem élelmiszerüzletek forgalma mindössze 0,4 százalékkal csökkent. Az ajándékok között azonban ritkábban szerepelt 

  • műszaki cikk, bútor vagy iparcikk, 
  • míg a forgalom változása alapján többet ajándékozhattak könyvet, cipőt vagy ruhákat. 

Jelentős növekedés volt a használt cikkek (35 százalék) és a gyógyszerek (8,9 százalék) esetén is. A használt cikkek keresletének emelkedése azt mutatja, hogy a drágulás miatt erőteljes lefelé vásárlás indult meg.

A kiskereskedelmi forgalom volumenbővülésére akkor lehet számítani, ha a reálbérek ismét növekedni kezdenek. Ez az mérséklődésével párhuzamosan legkorábban a második fél évben várható. A kiskereskedelmi forgalom csökkenése az első negyedévben különösen jelentős lehet, tekintettel a magas inflációra és a magas bázisidőszaki értékre

– hívta fel a figyelmet a szakértő.

Hiányzik a vásárlóerő

Rendkívül gyenge teljesítménnyel zárta az évet a kiskereskedelmi szektor 2022-ben – erről már Virovácz Péter beszélt. Az ING Bank közgazdásza szerint a 4,8 százalékos nyers adat a piaci konszenzustól drámaian elmarad. Megjegyezte, egyedül az ING Bank számított hasonlóan gyenge teljesítményre. Úgy értékelt, hogy az adatközlés komoly strukturális problémákat fed fel.

20220531 Szeged  Limitálják a hatósági áras élelmiszerek vásárlási mennyiségét a kisboltokban is. Kitették a papírt a boltokban, hogy miből mennyit vehetünk maximum.
Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország 

Az élelmiszer-kiskereskedelem éves bázison 8,3 százalékos visszaesést mutatott (naptárhatással kiigazítva), de mindez úgy következett be, hogy havi alapon csupán minimális bővülést (0,1 százalék) regisztrált ez a terület. Az extrém inflációs környezetben a háztartások egyre jelentősebb mértékben fogják vissza az élelmiszerre fordított kiadásaikat, ezért tapasztalhatunk az éves bázisú adatokban ilyen jelentős mértékű visszaesést.

A vásárlóerő csökkenése tehát már nagyon komoly visszaesést okoz a fogyasztásban.

Arra is kitért, hogy a nem élelmiszer-kiskereskedelemben is zsugorodás volt megfigyelhető éves összevetésben. Ennél sokkal érdekesebb ugyanakkor a havi alapú változásokra fókuszálni. Itt a nem élelmiszertermék jellegű üzletek forgalma 1 százalékos növekedést mutat, ami elsősorban a használtcikk-forgalom havi alapú 31 százalékos bővülésének tudható be. „Ezek az üzletek válság idején viszonylag népszerűnek számítanak a relatív jobb ár-érték arány miatt, és úgy tűnik, hogy a tavalyi karácsonyi szezonban még nagyobb népszerűségnek örvendett ez a szegmens” – hangsúlyozta Virovácz Péter. Rámutatott, hogy az üzemanyagtöltő állomások forgalmának 1,3 százalékos éves bázison mért növekedése meglehetősen csalóka képet fest. A 2022 végén kivezetett üzemanyag-ársapka következében ugyanis drasztikusan visszaesett a fogyasztás havi összevetésben. A KSH kalkulációja szerint a kormány döntése 18,4 százalékos forgalomcsökkenést hozott novemberhez képest.

A következő hónapokban aligha várhatunk érdemi változást. Az élelmiszer- és nem élelmiszer jellegű tovább szűkülhet, miközben a háztartások folytatják az alkalmazkodást a magasabb üzemanyagárakhoz. Ennek fényében egyáltalán nem lenne meglepő, ha a negyedik negyedévben a fogyasztás zuhanása miatt a negyedéves bázisú GDP-zsugorodás meghaladná az 1 százalékot.

Már nem kell sokat várni a hivatalos GDP-adatra, amelyben a számok szintjén is visszatükröződik a tavalyi év második felében bekövetkezett technikai

Hivatalosan is véget ért egy korszak: a lábukkal szavaztak a vásárlók a drágulásról, durván beszakadt a boltok forgalma

Évek óta nem volt olyan a kiskereskedelemben, amiről a KSH most jelentett. De legalább a karácsony nem maradt el.