Olasz–magyar kétoldalú katonai tárgyalások zajlottak a múlt héten Olaszországban, Firenzében – erről a szakmai olasz média tudósított több (például itt és itt) cikkben is. A találkozót a Segredifesa parancsnokságán tartották, ez az olasz honvédelem legmagasabb szintű műszaki-igazgatási szerve, amely a katonai eszközök területéért felel.

AW-249
Fotó: Italian Defence / Italian Defence

Az olasz lapok azt írták, hogy az olasz delegációkat Luciano Portolano altábornagy, egyben honvédelmi főtitkár vezette, míg magyar oldalról Tömböl László tárgyalt, akit megbízott országos fegyverkezési igazgatóként mutattak be. Tömböl László nyugállományú vezérezredes, korábban a Miniszterelnöki Kormányiroda Védelmi Fejlesztési Titkárságának főtanácsadójaként jelent meg a nyilvánosságban.

Miről tárgyaltak egymással a magyar és az olasz katonák?

Luciano Portolano kifejezte a reményét, hogy a már eddig is baráti olasz–magyar kapcsolat tovább erősíthető. Egyúttal megerősítette, hogy az olasz védelmiipar készen áll, hogy minden szükséges támogatást megadjon a Magyar Honvédség megújításához. Ennek érdekében keresik és feltárják a lehetséges fejlesztéseket, illetve kormányzati megállapodásokat. Tömböl László pedig azt emelte ki, hogy Magyarország különösen érdekelt az Olaszországgal való együttműködés elmélyítésében a védelmiipar terén. A felek azonban nemcsak lózungokig jutottak a találkozón, hanem konkrét olasz hadiipari termékeket és technológiákat jelöltek meg, mint amelyek kielégíthetik a vonatkozó magyar igényeket. Ezek közül hármat is megemlítettek,

  • az első támadóhelikopterek szegmense, kiváltképp az új AW249 NEES (képünkön) típus,
  • pilóta nélküli légirendszerek (UAS),
  • illetve pilóta nélküli légirendszerek elhárítása (C-UAS).

Az olasz C-UAS rendszerek egyébként például Katarban is vizsgáztak már, ott rögzített drónelhárító rendszereket telepítettek, illetve hordozható zavaró rendszereket is alkalmaztak. Az olasz UAS-képesség erejét pedig jól mutatja, hogy az olasz légierő Európában az elsők között használt felderítő drónokat. Az olasz védelmiipar zászlóshajója a Leonardo, a cég szerepel a globális top 10 védelmiipari társaság között. A Leonardo részben az olasz kormány tulajdonában van, mintegy 30 százalékos részével a legnagyobb részvényes.

Mit lehet tudni az új olasz támadóhelikopterről?

Az új AW249-es támadóhelikopterek fejlesztését és gyártását is a Leonardo bonyolítja. Ha ebből valóban rendelne Magyarország, az kuriózum lenne, ugyanis eddig csak az volt ismert, hogy az olasz kormány rendszeresít 48 darabot várhatóan 2025-től a nagy előd, az AW129 Mangusta leváltására. A Leonardo 2017-től dolgozik a projekten, az új típus 2022 augusztusában hajtotta végre az első repülését. A gyártó honlapján az olvasható, hogy 

az AW249 megfelel minden, a legújabb generációs harci helikopterekkel szemben támasztott követelményeknek

és képes arra, hogy a következő 30 évben bevessék a technikai követelmények gyors változása ellenére is. Ezeket ugyanis a modell képes adaptálni, mivel nyílt rendszereket használ. Az egyetlen olyan új harci helikopterként tartják számon, ami egyszerre egyesíti a fejlett technológiákat, a kiemelkedő teljesítményt, a magas túlélőképességet és az alacsony üzemeltetési költségeket.

A helikoptert két motor hajtja, ezek egyenként 2500 lóerősek (1860 kilowatt) névleges teljesítménnyel. A maximális felszálló tömege a 7500-8000 kilogrammos tartományba esik, utazósebessége 260 kilométer per óra. Megszakítás nélkül 3 órán át képes a levegőben maradni. A jelenlegi információk szerint levegő-föld, levegő-levegő és Spike páncéltörő irányított rakétákkal is felszerelik, az orrában egy 20 milliméteres ágyú kap helyet. A fedélzeti rendszer lehetővé teszi a drónokkal való együttműködést, illetve külön kiemelik a lezuhanásállóságát: mind a helikopter váza, mind az ülések és az üzemanyagtartályok ellenállnak a földhöz való ütközésnek.

Mit mond a Honvédelmi Minisztérium az olasz tárgyalásokról?

A Világgazdaság megszólaltatta a honvédelmi tárcát az olasz találkozó kapcsán. A nyilatkozat óvatos, arra nem tért ki, hogy milyen realitása van a vásárlásnak. „A megbeszéléseken a két ország képviselői áttekintették az olasz–magyar hadiipari együttműködés új lehetőségeit. A tárgyalásokon elsődlegesen személyes kapcsolatfelvétel történt. A felek kölcsönösen tájékoztatták egymást az országaikban zajló haderőfejlesztési programokról és védelemipari fejlesztésekről. Reményeink szerint a párbeszéd szakértői szinten is tovább folytatható a két ország közötti együttműködés erősítése érdekében0ö – írta lapunknak a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya.

Haderőfejlesztés: a kormány a vadászgépekről sem feledkezik meg, egyre biztosabb az új Gripenek beszerzése

A honvédség vezetői nyíltan beszélnek a svéd harci gépek érkezéséről. Már csak az a kérdés, mikor jelentik be hivatalosan a megrendelést.