Jó okunk van azt gondolni, hogy 10 százalék alá csökkenhet az év végére az ugyanakkor a 4 százalékos jegybanki cél elérése már nehezebbnek ígérkezik – állítja Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője, aki szerint a tavalyi bázishatások kiesésével egy számjegyű lehet a pénzromlás, ám ha az elmúlt időszakban tapasztalt kínálati sokkon túl nézünk, akkor olyan strukturális anomáliákat is találunk, amelyek hosszú távon is velünk maradnak.
Úgy véli, az energiaárak növekedése jó eséllyel tartós lesz (a gáz ára még mindig a háború előtt látott szint három-négyszerese), ahogy a zöldgazdaságra való átállásnak és a globalizációs folyamatok megfordulásának is jelentős inflációs hatása lehet. És persze ott vannnak a munkaerőhiány által kikényszerített béremelések, ugyanis míg a hetvenes években, amikor hasonló energiaársokkal nézett szembe a világgazdaság, a volt az egyik válasz az áremelkedésekre, ezúttal az infláció elleni harcnak ez a lába biztosan hiányozni fog.
Számos fejlett gazdaságban, tanulva a 2008–2009-es válságból, a fiskális politika lazább maradt, ami csökkenti a monetáris transzmisszió hatékonyságát, ezért az infláció leküzdése hosszabb időt vehet igénybe, mint arra korábban számítottak a piaci szereplők
– mondta a Világgazdaságnak Varga Zoltán, aki szerint nem lehet biztosra menni, hogy év végére sikerül 10 százalék alá szorítani a fogyasztói áremelkedés mértékét, mivel ez nagyon sok tényezőtől függ.
„Globálisan is azt látjuk, hogy megtorpant az infláció mérséklődése, ami csökkentheti a külső dezinflációs hatást. A jegybank a lehetőségekhez képest mindent megtesz az infláció visszaszorításáért, a kormány is igyekszik leszorítani az inflációt, viszont a gazdasági növekedést támogató intézkedései ezzel ellentétes irányba hatnak. Az élelmiszerárstop kivezetése a későbbiekben 1,5-2,0 százalékkal növelheti, az ebből származó inflációs többlet egy éven keresztül velünk marad” – magyarázta a szakember, hozzátéve:
várakozásai szerint a jegybanki toleranciasáv felső szélét (4 százalék) legkorábban 2026-ban sikerülhet elérni.
Maga a Magyar Nemzeti Bank 2024-ben már 2,3–4,5 százalékos áremelkedés ütemet vár, ami meglehetősen optimistának tűnik annak tükrében, hogy például a szlovák jegybank még jövőre is 9 százalékos ütemet prognosztizál éves átlagban.
Az is kérdés, hogy a magasabb infláció miképp érinti a növekedést, a jegybank rendszeresen azt hangoztatja, hogy a magas infláció roncsolja a kilátásokat és a magyar gazdaság felzárkózását. Regős szerint a nagyobb pénzromlás önmagában nem zárja ki a magasabb növekedést, de messze nem segíti elő, hiszen ehhez a monetáris politikának is alkalmazkodnia kell, ami a megtakarítások tartós elinflálásán keresztül komoly egyensúlytalanságot eredményez.
Varga Zoltán a török gazdaság példáját emelte ki, ahol a török líra drámai gyengülését először a jegybank igyekezett kamatemelésekkel visszaszorítani, amire a nagypolitika közbeszólt, és Erdogan sorra cserélte le a monetáris politikai döntéshozókat. Így miközben a reál-GDP szinte folyamatosan emelkedett, teljesen elértéktelenedett a devizájuk, és felrobbant az infláció. „Ez egy szélsőséges példa, van arany középút, amikor a korábbi időszakban megszokottnál magasabb, de jól koordinált infláció mellett törekszik a gazdaságpolitika a növekedésre. Magyarország esetében is ezt kellene megtalálni, mert nagy valószínűséggel jó ideig nem fog visszatérni a korábban megszokott, 2-4 százalékos inflációs szint” – tette hozzá az elemző.
