Továbbra is jelentős területi különbségek jellemzik az Európai Uniót a versenyképesség terén – derült ki a nemrégiben átdolgozott regionális versenyképességi mutatójából (RCI), amely a NUTS 2 régiókat vette számba. Az egyik legfőbb megállapítása, hogy a fővárosi régió és a többi régió között általánosságban is jelentős különbség az EU tagállamai között, azonban a versenyképesebb országok esetében ez az eltérés kisebb.

Fotó: Mirkó István

A regionális versenyképesség az uniós átlag feletti Ausztriában, a Benelux államokban, Németországban és a skandináv tagállamokban. Ezzel szemben az összes keleti régió – kivéve a legtöbb fővárosi régiót – az uniós átlag alatt van.

A kutatás szerint a keleti uniós tagállamok régióinak felzárkózása folytatódott a Baltikumban, Horvátországban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovéniában, ugyanakkor Csehországban, Romániában, Szlovákiában és Bulgária egy részében távolodtak az uniós átlagtól. 

Mindez egybecseng azzal, amiről tavaly is írtunk, hogy az Eurostat legutolsó, 2020-as adatai szerint a járvány sem törte meg a magyar régiók fejlődését. A vásárlóerő-paritáson mért regionális GDP-rangsor alapján Budapest, az Észak-Alföld és Észak-Magyarország 2 százalékponttal, a Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld pedig 1 százalékponttal került közelebb az uniós átlaghoz, egyedül a zászlóshajó Nyugat-Dunántúl fejlettsége csökkent. 

A húsz legszegényebb területi egység között három magyar régió szerepelt. A felzárkózásra a legjobb példa a Dél-Alföld, amely az uniós átlag 54 százalékán állt, évekkel ezelőtt kikerült ebből a körből, ma már lényegében azonos fejlettségi szinten van a dél-olaszországi Calabriával (az uniós átlag 55 százaléka), de több kelet-lengyelországi régiót is megelőz. 

A mostani kutatás szerint a legversenyképesebb régió a hollandiai Utrecht (150,9 pont), utána Zuid-Holland (114,1 pont), majd Ile de France (142,8 pont) következik, míg a legkevésbé versenyképes két román régió, Sud-Est (44,9 pont) és Nord-Est (46,6 pont), illetve a bolgár Severozapaden (46,9 pont). A 10-es hátsó traktusban hat román, két görög és két bolgár régió található.

A magyarországi régiók pontszámai:

Budapest 105,3

Nyugat-Dunántúl 84,2

Közép-Dunántúl 82,6 

Dél-Alföld 72,8 

Dél-Dunántúl 69,7

Észak-Alföld 68,2

Észak-Magyarország 65,6

Regionális versenyképességi index 2.0