BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiderült, hogy mi lesz a Foodpandából

Május elsejétől Foodora néven folytatja az online ételrendelési portál. A névváltoztatás azonban sem a meglévő szerződéseket, sem a tulajdonosi kört nem érinti.

Angol és olasz szavak játékából – étel, most – született meg a Foodora, amely a magyar piacon két éve bevezetett Foodpandát váltja le – jelentette be Radeczky Zoltán, a Foodpanda magyarországi ügyvezető igazgatója, hozzátéve, Magyarországon, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában is egyszerre, május 1-jétől cseréli le a nevét a cég, míg Svédországban, Norvégiában, Finnországban, valamint Dániában csak arculatot frissít. 

Radeczky Zoltán, a foodpanda magyarországi ügyvezetője
Foodora lesz a Foodpandából
 Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Az 1999-ben alapított Netpincért 2016-ban vásárolta meg a német Delivery Hero, a világ vezető, 70 országban jelen lévő gyorskereskedelmi vállalata, a magyar cég pedig két éve váltott Foodpandára, és most ismét nevet cserél. A márkanévváltás nem érinti a működési feltételeket és a tulajdonosi hátteret sem – hangzott el a keddi budapesti tájékoztatón.

A Foodpanda mától használja a Foodora nevet is, de az applikációk csak április közepén frissülnek, és 

május elsejétől állnak át teljesen az új névre, aminek hírét Magyarország idei legnagyobb reklámkampányával juttatják el a fogyasztók tömegeihez 

– hangzott el.

A márkanévváltást befektetésnek tekintik, hiszen akkor költenek erre, amikor mások fékeznek.

foodpanda, foodora
Vémi Zoltán / Világgazdaság
Radeczky Zoltán a Világgazdaságnak elmondta, a megrendelőik nem vásárolnak kevesebbet, az átlagos kosárérték öt-hatezer forint körül van.
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Bevezetik az alacsony havidíjas előfizetéses szolgáltatást is, amely már havi két megrendelés után megéri az ügyfeleknek, és a cég az úgynevezett zsebszupermarket-élményt adó egyéb árucikkek házhozszállítási üzletágára is ráerősít.

A Világgazdaság kérdésére Radeczky Zoltán elmondta, 

a megrendeléseik kosárértéke átlagosan 5-6 ezer forint, ebből is kitűnik, hogy a szerződött éttermek nem hárították át a teljes költségnövekedést, a 40 százalék feletti élelmiszer-inflációval szemben ugyanis 20-25 százalékkal emelték áraikat.

Mindemellett az is látszik, hogy a megrendelőik nem vásárolnak kevesebbet, a rendelési érték 20-25 százalékkal nőtt, bár az előfordulhat, hogy vannak, akik ritkábban igénylik ezt a szolgáltatást.

Bordeaux,,France,-,August,,2018:,Food,Supplier,With,Foodora,Backpack
Bordeaux, France - August, 2018: Food supplier with Foodora backpack riding a bike on the street
A házhozszállítási díjak megugrottak, az egy évvel ezelőtti 200-300 forintról 800-900 forintra.
Fotó: Mike Dotta

A házhozszállítási díjak viszont megugrottak, az egy évvel ezelőtti 200-300 forintról 800-900 forintra, ami a katát elhagyó futárok díjának és az energiaáraknak a drasztikus emelkedését tükrözi, azonban a Foodpanda mindent a futárok zsebébe tesz vissza, nincs haszna az áremelésből – válaszolta kérdésekre Radeczky Zoltán.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.