Átrendeződött a közbeszerzési piac Magyarországon az év elején, erről beszélt a Közbeszerzési Hatóság elnöke, Kovács László, aki az első negyedév tapasztalatairól számolt be. Az első három hónapban az eljárások értékének legnagyobb hányada a korábbiaktól eltérően nem az építési beruházásokhoz kapcsolódott, hanem a szolgáltatásmegrendelésekhez, miközben az árubeszerzésekhez 34, az építési beruházásokhoz pedig valamivel kevesebb, mint 30 százalékos értékarány társult. 

20230221 SzékesfehérvárAz épülő Alba Aréna bejárásFotó: Nagy Norbert NNFejér Megyei Hírlap.
Fotó: Nagy Norbert / Mediaworks

Az összesített adatok alapján az idei év első három hónapjában a magyarországi ajánlatkérők 1702 eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le, amelyek összértéke 704,2 milliárd forintot tett ki, szemben a tavaly év eleji 1374,8 milliárddal.

Kovács László kiemelte, hogy az építési beruházások visszaesése a háború és a gazdasági bizonytalanságok eredménye, amivel korábbi első helyről a harmadikra estek vissza az összes közbeszerzésen belül.

Abban bízunk, ha megoldódik ez a válsághelyzet, és helyreállnak az alapanyag-ellátási és -szállítási csatornák, akkor visszaállhatunk arra a növekvő tendenciára, ami korábban jellemző volt

– mondta a hatóság elnöke, aki arról is beszélt, úgy látják, fokozódik a verseny, egyre több cég száll ringbe egy-egy tenderért. A kkv-k nyertességi aránya továbbra is magas, minden eredményesen lefolytatott 100 közbeszerzési eljárásból 81-et azok vittek el 2023 első negyedévében. Szintén örvendetes fejleménynek nevezte, hogy a zöldszempontokat tartalmazó beszerzések szám- és értékaránya is jelentősen nőtt az első negyedévhez képest.

Kovács László rámutatott arra is, jelentősen csökkent az egyajánlatos beszerzések aránya, a nemzeti eljárásrendben lefolytatott beszerzések esetén a tavalyi 20,1-ről 13,8 százalékra, míg az uniós eljárásban az előző évi 27,6-ről 23, 8 százalékra mérséklődött, ugyanakkor értékét tekintve az utóbbiak esetén mindig 21,2 százalékot tett ki. Az elnök egyúttal hangsúlyozta, hogy nem magyar jelenségről van szó, más országok is hasonló cipőben járnak.