„Találkoztam ma reggel Hadházy és Hajnal képviselő urakkal a munkahelyem előtt. Mondtam nekik, hogy most vittem be a gyerekeket az oviba, s szívesen elviszem őket is” − reagált a Facebook-bejegyzésében Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója arra, hogy az említett képviselők le akarták bontani a kordonokat a karmelita kolostor előtt, írja a Magyar Nemzet, amely a 444-re hivatkozva arról számolt be, hogy miután a rendőrök elkezdték visszaépíteni a kordont, Hadházy Ákos váratlanul nekivetette magát az egyiknek.
Mint írták, a kordonnak ütközés után dulakodás alakult ki, Gelencsér Ferenc és Tóth Endre is csatlakozott.
Ne nyúljon hozzám, mentelmi jogom van
− mondta Hadházy, aki egy ponton a földre került, és vérzett az arca.
A lap emlékeztet rá, hogy legutóbb múlt héten állt neki lebontani Orbán Viktor miniszterelnök munkahelye, a karmelita kolostor bejáratát őrző kordont a Momentum néhány politikusa és a független képviselő, Hadházy Ákos. Utóbbi ellen szabálysértési eljárás is indult.
A momentumos politikusok először március 14-én álltak neki az építési területet védő kordonok lebontásának. Az akcióban részt vevő Hadházy Ákos Facebook-oldalán megosztott bejegyzésből akkor az is kiderült, hogy az ellenzéki politikusok egy plakátot ragasztottak fel a karmelita kolostor épületére, amelyen hét pontban foglalták össze a Magyarország megújítására vonatkozó elképzeléseiket.