Hétfőn éjfélkor jár le a személyi jövedelemadó bevallási határideje. Eddig több mint 2,3 millióan nézték meg a tervezetüket – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.

TÁLLAI András
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Az államtitkár felhívta a figyelmet: az csökkentésére többféle kedvezményt is igénybe lehet venni. A kormány adópolitikájának egyik pillére, hogy tovább kell csökkenteni az adminisztrációt és folytatni az adócsökkentést. Ma már 5,2 millió embernek van elektronikus tárhelye, ami jelentősen megkönnyíti a bevallással kapcsolatos állampolgári teendőket.

Az államtitkár úgy fogalmazott:

hétfőig lehet átnézni, kiegészíteni, módosítani vagy elfogadni az adóhivatal által készített szja-bevallási tervezetet.

Az adózó, aki egyetért a tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit – kivéve az áfás magánszemélyeket, az egyéni vállalkozókat és az őstermelőket – annak május 22-ével automatikusan bevallássá válik a tervezete.

Hangsúlyozta, hogy az elektronikus tárhellyel nem rendelkező adózók, akik kérték az szja-bevallási tervezetük postázását, május elejéig kapták meg azt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Akiknek visszajár a befizetett adóból, vagy akiknek a bevallási tervezetben fizetendő szerepel és részletfizetést kérne, a bevallási tervezethez mellékelt személyre szabott kiegészítő nyilatkozatot is ki kell kitöltenie és visszaküldenie az adóhatóságnak május 22-ig. Az szja befizetésekor az adóazonosító jelet vagy adószámot az átutalás vagy a csekk közlemény rovatában mindig fel kell tüntetni, enélkül ugyanis a a befizetett összeget csak késve tudja a befizetőhöz kapcsolni.

Kiemelte, az öngondoskodási megtakarítási formák kapcsán személyi jövedelemadó csökkentésére többféle kedvezményt lehet érvényesíteni, jellemzően a befizetés húsz százalékát lehet visszaigényelni. Ugyanakkor még mindig sokan vannak olyanok, akiknek van ilyen típusú megtakarítása, mégsem veszik igénybe az adójóváírást.

A nyugdíjcélú öngondoskodási formák, illetve az önsegélyező és egészségpénztárak ugyan nem csökkentik az összevont adóalap adóját,

tehát az szja-t mindenképp be kell fizetni év közben, ám az adóbevallásban visszaigényelhető ennek egy része, amit aztán a megtakarítási számlán írnak jóvá.

Öngondoskodással kapcsolatos megtakarítással évente maximum 280 ezer forint igényelhető vissza az szja-ból, ehhez az összeghez viszont több megtakarítási formát kell kombinálni: például egy nyugdíjbiztosítást egy önkéntes egészségpénztárral – ismertette Tállai András.

A civil szervezeteknek, a vallási közösségeknek és a Nemzeti Tehetség Programnak felajánlható 1+1 százalékokról szóló rendelkező nyilatkozat is a NAV eSZJA-felületén adható be legegyszerűbben hétfő éjfélig.

A NAV 5,5 millió szja-bevallási tervezetet készített el, amelyből több mint ötmillió bevallás érkezett tavaly. Közülük 4,5 millió magánember, mintegy 480 ezer egyéni vállalkozó, csaknem 17 ezer áfás magánember és négyezer őstermelő.